Július hónap helyszíne – Querceto Kastélya

 In A hónap helyszíne, Uncategorized

Lásd: video Querceto – TOSCANA TV

Querceto név alatt sok települést, településrészt találunk Olaszországban, de még Toszkánán belül is, hisz a szó jelentése nagyon hétköznapi: tölgyes, tölgyerdő. Az “én” Tölgyesem Montecatini Val di Cecina közigazgatási területe, bár annyira el van szakadva tőle, hogy ha a méretét, és egyéb jellemzőit nem vesszük figyelembe, akkor önálló falucskának tűnhet. A falu kifejezés persze enyhe túlzás, ha alig 36 lakosát, és néhány házikóját vesszük górcső alá. Ez az a hely, amit sokan elképzelnek, amikor Toszkánáról fantáziálnak. Ez az a hely, ahová a nászutasok vágynak igazi romantikára. Ez az a hely, ahol az ember télen-nyáron szívesen meghallgat egy komolyzenei koncertet a csillagos ég alatt. Ez az a hely, ahová mindig szívesen elkirándulok a gyerekeimmel és a férjemmel, ha nyugalmas napra, szívetmelengető látványra vágyunk. Ez az a hely, amit nem lehet kihagyni, ha valaki Toszkánába jön…

QUERCETO A MAGASBÓL

QUERCETO A MAGASBÓL

Valamikor, még a középkorban katonai erőd volt, méghozzá Volterra szolgálatában, közel 600 deli katonát szolgáltatott “úrnőjének”. Azonban gazdasági szerepe sem volt elhanyagolható, hisz az Aneo hegy talajában gazdag réz-, ezüst- és higanykészletek bújtak meg. Emiatt még a milánóiak is hadakoztak Volterrával a birtoklásáért. Az erőd közepén áll egy tekintélyes úri épület, a kastély, amelyet ma alig néhány ház ölel át. A helyszínen sem bolt, sem kiskocsma. Egy kiváló vendéglő, és egy mesés kis templom, lenyűgöző harangjával, amelyet a dombtetőről nézve olyan érzésünk támad, mintha akár mi is megrázhatnánk, mint egy karácsonyi csengettyűt.

HARANGOK

HARANGOK

A mai tulajdonos, a Ginori-Lisci család nem tudom, élvezett-e még valamit az ásványkészletből, mire birtokba vette a kastélyt. 1543 óta ők a gazdái kastélynak, és környező földterületeknek. Egy biztos: a ma is őrgrófi címmel bíró, firenzei illetőségű tulajdonos nagyon jó példát szolgáltat arra, hogyan lehet privát formában hasznosítani (akármilyen csúnya szó is) egy értékes kultúrális örökséget, semmit sem csorbítva az eredetiségen. Őszintén mondom: én magam is kétkedő voltam. Azonban ma már közelebbi kapcsolatban is állok velük, és egy kicsit belülről is látva a dolgokat állíthatom: turista szemmel a gazdasági tevékenységből semmi sem vonható le. Bárcsak így sikerülne ez mindenhol, mindenkinek…

CHARME APARTMANOK KIADÓK

CHARME APARTMANOK KIADÓK

A kastély mai formájában 1907 óta tündököl, ekkor volt egy kísérlet az eredeti forma visszaállítására. Minden nyáron rövidebb-hosszabb időszakot pihenéssel töltenek itt a házigazdák, ezért a belsőbb részek, szobák, stb… nem látogathatók, privát használatra vannak fenntartva. A kastély más részeit, és a környező házak, lakások némelyikét azonban turisztikai céllal hasznosítják. A legnagyobb területet azonban mégis a Ginori borgazdaság központi pincéje, bemutatóterme, vinotékája foglalja el, kiváló Montescudaio bort kínálva a szomjas venégnek.

BARRICAIA

BARRICAIA

A erőd kegyhelye, a San Giovanni Battista templom nem állandó szentmisék helyszíne, inkább különleges események – esküvők, keresztelők – esetén veszik igénybe. Amúgy természetesen a túristák által látogatható. A vendéglő kiváló toszkán falusi ételekkel – és visszafogott árakkal – kényezteti az ide kirándulókat, és az itt nyaralókat. A falu mai lakói már természetesen nem kényszerből élnek az ódon falak között, hisz munkájuk, és életük nagy része a környező, nagyobb településekhez köti őket. Inkább amolyan ragaszkodásból egy bizonyos életmódhoz, és nem utolsó sorban egy aprócska ékszerdoboz, mint közösség életbentartásához.

TAVASSZAL

TAVASSZAL

Évről-évre kultúrális rendezvénysorozat helyszíne is a Querceto Kastély. Kevés olyan helyszínt ismerek, ahol ilyen szívesen végighallgatok bármilyen számomra ismeretlen nevű művész zongora-, gitár-, vagy éppen operaestjét (mert alapvetően nem vagyok igazán naprakész…). Idén pl. nemzetközi zongorafesztiválnak adott helyszínt a kastély udvara, és bár az ülőhelyek leginkább előjegyzés alapján elfogynak, de kiválóan megfelel a földön, vagy a várfalon üldögélve is belehallgatni az előadásokba. Az aktuális programokról általában a Cecina környéki településeken bárhol informálódhatnak a túristák.

NAPLEMENTE

NAPLEMENTE

Az augusztusi programok:

– augusztus 5. 21.00 óra Trio Paisiello operaestje zongora és fuvolakíséretben.

– augusztus 7. 21.30 óra Quintetto Faustus fúvós kvintett előadása.

– augusztus 14. 21.30 óra Pierre Fouchenneret hegedű-, és Romain Descharmes zongoraestje.

– augusztus 21. 21.30 óra Mayuko Yasuda szopránt Romain Descharmes zongoraművész kíséri.

– augusztus 30. 21.30 óra zeneelőadás vonósokkal és zongorával.

– szeptember 9. 20.00 óra nyárvégi záróünnepség, zenei est olasz hangulatban.

KELL ENNÉL TÖBB?

KELL ENNÉL TÖBB?

Lásd: video Querceto – TOSCANA TV

 

 

 

Recommended Posts

Leave a Comment