Toszkán Szigetvilág – Elba
TOSZKÁN SZIGETVILÁG – ELBA
A legenda szerint amikor Vénusz kikelt a tengerből, a nyakláncáról lepergett hét gyöngyszem, ebből lett a hét toszkán sziget: Elba, Giglio, Capraia, Giannutri, Pianosa, Montecristo, Gorgona. A toszkán szigetcsoportot – amely kiterjedését tekintve a Mediterránum legnagyobb védett tengeri övezete – a 7 nagyobb szigeten kívül közel 40 apró sziget is alkotja.
ELBA
A Toszkán Szigetvilág – ma egész területén nemzeti park – legnagyobbika, és ennek köszönhetően természetesen leghíresebbike. Az olasz félszigettől mindössze 10 km távolságra emelkedik ki a Tirrén-tengerből. Kerülete 147 km, melyen hosszan elterülő homokos strandok, mesés kis öblök és vad sziklapartok váltják egymást. A szigetnek van egy kis repülőtere, mely összeköti az anyaországgal, és néhány európai nagyvárossal, így sokan – főleg Pisából és Firenzéből – iderepülnek akár egy weekend kedvéért is. A túristaforgalmat és a tömegközlekedést elsősorban mégis a hajótársaságok szolgálják ki. Piombino kikötőjéből közel egy órás hajóúttal érhető el a sziget, minden nap sűrűn indulnak szárnyas- és komphajók is.
ELBÁRA GYALOGOSAN
Elba szigetére két nagy hajótársaság szállítja az utasokat Piombinóból, a Toremar és a Moby Lines, amelyek pár éve összeolvadtak, tehát áraik ma már teljesen megegyeznek. Néhány éve jelent meg az utasforgalomban az Elba Ferries társaság is, bár hajóik ritkábban indulnak, de áraik versenyképesek a két nagyobbal. Elő- és utószezonban napi kb. 15 járat fordul meg, míg a nyári főszezonban közel félóránként indulnak a komphajók elsősorban Portoferraióba – Elba „fővárosába” – , de Rio Marinába és Cavóba is. Autó nélkül, szárnyashajóval sokkal gyorsabb az út, Piombinóból Portoferraióba 30 perc a menetidő. A személykocsit a piombinói kikötő parkolóiban lehet hagyni (több is van, minél közelebb a terminálhoz, annál magasabbak a tarifái!), ezekben napijegyet érdemes venni. Aki már Piombinóba is autó nélkül kíván érkezni, az vasúton Campigliáig kell utazzon, onnan pedig átszállással Piombino Marittimo a cél, ez már a kikötő, ahonnan a hajók indulnak.
Hogy érdemes-e előre megvennünk – on-line – a kompjegyeket, erre nincs egyértelmű válasz. Aki az autót a piombinói kikötőben hagyja (én leginkább ezt javaslom…), az semmiképp se foglaljon előre! Fontos tudni, hogy az on-line foglalás NEM olcsóbb a helyszíni vásárlásnál. A parkolóból besétálunk a terminál épületébe, megnézzük az indulási menetrendben, mikor indul az első hajó, és arra veszünk jegyeket. Ha előre foglaltunk, akkor CSAK abban az időpontban, CSAK annak a társaságnak a hajójára szállhatunk, akinél a jegyet vettük (márpedig egy hajót könnyű lekésni…). Pontosan ezért nem érdemes retúrjegyet sem vennünk, mert visszafelé is ugyanígy csináljuk! Az egyetlen fontos dolog, hogy nézzük meg előre az utolsó kompok indulási idejét visszafelé, nehogy a szigeten maradjunk!
És amikor megérkeztünk Portoferraióba…? Gondoljuk át előre, mit is akarunk Elbán csinálni? Ha leginkább csak fürdőzni, akkor “tömegközlekedhetünk” is, sok szép strand elérhető a helyi buszjáratokkal. A buszmegálló (végállomás) rögtön a kikötőben van, a parttal szemben. De ha jobban körbe akarjuk járni a szigetet – bőven belefér egy napba! – akkor pedig érdemes helyben autót bérelni (olcsóbb, mint a saját autónkat átvinni a kompon)! A portoferraiói kikötőben számos autóbérlő iroda található, nekem is van ismeretségem…, privátban szívesen javaslom: toscanautazas@icloud.com
ELBÁRA AUTÓVAL
Más a helyzet, ha az autót is át kívánjuk szállíttatni a szigetre… Ebben az esetben érdemes előre jegyet foglalni, mert az autók száma értelemszerűen korlátozott a hajókon. Könnyen előfordulhat, hogy – ha nem foglaltunk előre – várakoznunk kell, mert nem férünk fel a hajóra, hisz az előre foglalóknak elsőbbségük van. Ez nagy időveszteséggel járhat, márpedig Elbára érdemes az egész napot rászánni! Ha előre lefoglaltuk a helyünket a kompra, nagyon fontos, hogy tartsuk be az időt, mert a következő hajóra nem engednek már felszállni ha késünk, csak arra, amelyikre foglaltunk! Számoljunk a nyári forgalommal, a kikötőig át kell mennünk Piombino város egy részén is, tehát időben induljunk el!
Elbára az autónkat átvinni komppal bizony elég drága mulatság, már csak ezért sem ajánlom! Egy elbai nap egy átlag családnak több száz Eurójába kerül, ha csak a személyjegyekkel számolunk is. Hát még ha az autót is át akarjuk vinni! Azt javaslom, ne mondjunk le Elbáról, csak az autóról!
ELBÁRA KIRÁNDULÓHAJÓVAL
Aki a legegyszerűbb módját választaná az elbai kirándulásnak, az felszállhat egy kényelmes kirándulóhajóra San Vincenzóban, vagy Piombinóban, amely egész nyáron jár, a hét minden napján. De nem csak Elba, hanem Giglio, Capraia és Pianosa, de még Korzika is minden héten legalább egyszer, főszezonban több napon is elérhető. A kirándulóhajó Elbán Portoferraióba, Marciana Marinába és Marina del Campóba jár. Ahol az utasok kiszállnak, ott is kell este visszaszállni a hazautazás végett. Elbára egy felnőttjegy ára kb. 30-35 Euro/fő, míg a gyermekjegy (12 éves korig) kb. 20-25 Euro/fő, természetesen oda-vissza. Fizetés minden esetben a helyszínen, készpénzben történik, a hajóra szálláskor. A kirándulóhajó járatot velem lehet foglalni, a pontos kalendáriumot mindig pár hétre előre tudom a nyár folyamán: toscanautazas@icloud.com
A kirándulóhajó programot nem kínál, csak a kényelmes átszállításra szolgál Elba szigetére. Aki csak fürdőzni kíván, annak Marina di Campót, vagy Marciana Marinát javaslom, aki pedig az elbai napot meg kívánja osztani a fürdőzés és városnézés között, annak Portoferraióba érdemes átkelnie. Pontosan ez utóbbiban nagy élmény – főleg gyermekes családoknak – a helyi Nautilus hajóval menni egy kört, melynek a hajófeneke üveg, és mint egy átlátszó tengeralattjáróból vehetjük szemügyre a víz alatti világot. A portoferraiói kirándulóhajó menetrendje jól összeilleszthető a Nautiluséval, Elbára érkezéskor át kell sétálni ez utóbbi mólójához, és ezzel a programmal lehet kezdeni a napot a délelőtti, portoferraiói itinter esetén. Aki Marciana Marinát választotta átkelésre a kirándulóhajóval, az pedig az itteni, délutáni járattal mehet egy kört (foto4). A Nautilusra nem lehet előre jegyet foglalni, a helyszínen kell megvásárolni.
KÖZLEKEDÉS ELBÁN
Őszintén mondom: nem érdemes a szigetre átvinni az autónkat (kivéve persze azokat, akik több napot kívánnak itt eltölteni egyhuzamban…)! Elbán a legegyszerűbb a tömegközlekedési buszokat igénybe venni, keresztül-kasul bejárhatjuk velük a szigetet. Jegyet a portoferraiói kikötő közvetlen közelében, a buszállomás jegypénztárában kell venni, majd a buszon kezelni. Az Elbacard Bus napijeggyel minden járatra felszállhatunk korlátozatlan számban, ára 10 Euro. A szigetet három busz járja be: a 116-os Portoferraio – Procchio – Marciana Marina – Marciana – Pomonte – Marina di Campo – La Pila között, a 117-es Portoferraio – Capoliveri – Portoazzurro – Rio Elba – Rio Marina – Cavo között és a 118-as Portoferraio – Bagnaia – Lacona között. Ezen kívül van több helyi járat is Portoferraióban, valamint egy strandjárat, amely Portoferraiót a legközelebbi, városon kívüli strandokkal köti össze.
Az elbai önkormányzatok nem csak a magas kompjegyárakkal próbálják meggyőzni a turistákat, hogy ne hozzák át autóikat a szigetre. Elsősorban az ő kiszolgálásukra szervezik a turista-minibusz járatokat, melyek június és szeptember között a leghíresebb strandokon állnak meg. Ezekre a járatokra a buszon is megvehetők a jegyek. De nem drága az autóbérlés sem, hisz ezzel a megoldással nem növeljük a szigeten található autók számát… Bérelhetünk pl. robogót, motort is, egy nap így is elég a sziget felfedezésére, és talán az élmény is maradandóbb. Az autók 40 és 90 Euro között bérelhetők, természetesen típustól függően. Egy kétszemélyes scooter 30-40 Euro, míg az egyszemélyes robogó 20, a kerékpár pedig 15 Euro egy napra.
ELBA TELEPÜLÉSEI
PORTOFERRAIO – Elba legnagyobb települése, egyben közigazgatási székhelye. Kikötőjébe folyamatosan érkeznek a komp- és szárnyashajók, de privát vitorlások és jachtok is. Hotelekben, apartmanházakban és kempingekben igen gazdag, éttermei, szórakozóhelyei egész nyáron zsúfoltak. Strandjai homokosak: Biodola, Forno, Scaglieri, vagy apró kavicsosak: Magazzini, Schiopparello, Acquaviva, Capo Bianco, Le Ghiaie, Padulella, Seccione, vagy a kettő keveréke: Bagnaia, Ottone, Eufola, Le Viste, Viticcio. Portoferraióban a Palazzina dei Mulini Napóleon hivatalos rezidenciája volt elbai kormányzósága alatt, míg a Villa di San Martino – kb. 5 km-re a várostól – a privát rezidenciaként szolgált. Napóleon híres bronzálarcát a belvárosi templom, a A Reverenda Misericordia nevű őrzi. A várost a dombtetőn a reneszánsz kori Medici erőd látványa dominálja.
RIO MARINA – Kikötője kizárólag privát hajókat fogad, strandjai homokosak: Cala dell’Alga, Fornacelle, Marina di Gennaro, Porticciolo, Rio Albano, Rio Marina, San Bernardo, Topinetti, és helyenként sziklásak: Lungomare di Cavo, Ortano, Vigneria. Látogatásra érdemes a római villa (Villa Romana) az I. századból, de kellemes program lehet Ásványtani Múzeumának közel 100 darabos gyűjteménye is.
RIO NELL’ELBA – Alig 1000 főt számláló település, homokos és aprókavicsos strandokkal; előbbi: Nisporto, utóbbiak: Le Secche, Mangani, vagy a kettő keverékei: Nisportino, Bagnaia. A Régészeti Múzeum etruszk emlékeket őriz, hisz Elba az etruszkok számára a legfontosabb vaslelőhely volt.
PORTO AZZURRO – Legszebb strandjai leginkább homokosak: Barbarossa, Reale, La Rossa, La Pianotta, Terranera pedig aprókavicsos. Kikötőjébe nem csak privát bárkák érkeznek, Piombinóval komphajó összeköttetése is van. Aki az etruszk- és római kori vasbányászatról életszerűbb képet is szeretne kapni, annak érdemes ellátogatni a ma múzeumként működő bányába (Piccola Miniera). A 15 perc bányavonatozás a gyerekeknek is nagy élmény, így szívesebben ismerkednek ezzel az ősi mesterséggel.
CAPOLIVERI – Hegye, a Monte Calamita a nevéhez fűződő legendát mágnestartalmának köszönheti. A halászok úgy mesélik, hogy az idők folyamán magához vonzotta a hajókat, amelyek a szikláknak ütődve elsüllyedtek. Igazság valóban lehet a legendában, mert sok hajós számol be arról ma is, hogy Capoliveri közelében az iránytű valóban „megbolondul”. Igazi, pazar nyaralóhely ez, szállodák minden kategóriában, apartmanok, üdülők, éttermek. Gyönyörű homokos strandok veszik körül: Barabarca, Calanova, Felciaio, Ferrato, Innamorata, Lacona, Lido, Madonna delle Grazie, Margidore, Morcone, Naregno, Norsi, Pareti, Remaiolo, Straccoligno, Zuccale. Érdekes program lehet az Alfeo Ricci magángyűjtemény, mely látványos kiállításon mutat be közel 700 darab ásványt.
CAMPO NELL’ELBA – Kikötőjén kívül Elba egyetlen repülőtere is itt található. Gyönyörű strandjai homokosak: Cavoli, Fetovaia, Galenzana, Seccheto és aprókavicsosak: Colle Palombaia, Fonza, Seccheto. A sziget legnagyobb strandjával is büszkélkedhet, a csodálatos Marina di Campóval, ahol számos hotel látja vendégül a nyaralókat. Kedvelt kirándulóhely a Perone hegy, – 630 m – melyről gyönyörűen belátható egész Elba és a Toszkán Szigetvilág.
MARCIANA – Kedvelt strandjai homokosak: La Paolina, Procchio, Sant’Andrea, Spartaia, sziklásak: Chiassi, Pomonte, Punta Nera, Sant’Andrea, vagy aprókavicsosak: Patresi. Innen indul a libegő a Capanne hegyre, de kellemes gyalogtúrákra is ajánlott a hegyvidék. Közelében található a Poggio Terme gyógyvízforrás; Napóleon forrásának is nevezik, hisz elbai tartózkodása alatt ő is szívesen itta a forrásvizet.
MARCIANA MARINA – Nem csak Elba, de egész Toscana tartomány legkisebb települése ez a tonhal halászatból élő falu, mely az évek folyamán híres kapitányokat nevelt ki. Kikötője kellemes séták színhelye, de szép, aprókavicsos strandjai is vonzzák a turistákat: Baia della Caletta, La Fenicia, Redinoce. A környékbeli erdők és a hegyvidék kedvelt kirándulóhelyek.
GASZTRONÓMIA
Felesleges mondani, a szigeten halat kell enni! Bár ez egész Toszkánára igaz, de itt főleg biztosak lehetünk benne, hogy a magukra valamit is adó éttermek a helyi tenger gyümölcseit szolgálják fel. Nyugodtan bízzuk magunkat a vendéglátóinkra, ha a halak nevét nem is ismerjük, mindent érdemes kipróbálni! Az elbaiak leginkább arra büszkék, ahogy a polipot (polpo vagy polipo) és a langusztát (aragosta) készítik, ezeknek a nagymesterei. A zöldségek közül a hüvelyeseket készítik nagyon sok variációban, míg az elbai tradícionális desszertek alapja a helyi gesztenye és méz. Érdemes megkóstolni az elbai limoncino- és arancino (citrom- és narancs-) likőröket, na és persze a helyi borokat: az Elba bianco-t és a Procanico-t (fehérek) és az Elba Rosso-t, a Sangioveto-t és az Aleatico dell’Elba-t!
A tehetősebbeknek már csak azt tudom ajánlani, hogy a Locman szülőföldjén ajándékozzák meg magukat egy gyönyörű órával, egyértelműen a legeredetibb elbai emlék maradhat hosszú időre. A Locman Kupa vitorlásversenyei a világ minden tájáról vonzák ide a turistákat, hisz Elba, és a többi, környező sziget, vitorlás Paradicsom. Aki megteheti – nem is kérdés – érdemes körbehajóznia a szigetet egy bérelt kishajóval, vitorlással, önállóan, vagy skipperrel!