Firenze – hamarosan a Toscana Utazással!

 In Legfrissebb hírek, Uncategorized

Nincs mese, idén is eltelt a pihenő időszakom, kézbe kell venni újra a honlapot. Na persze még véletlenül sem akarom azt az érzetet kelteni, hogy nincs hozzá kedvem, csak nehéz újra felvenni a pörgősebb ritmust.
Pedig nincs vesztegetni való idő, mert idén is sokkal több az ötlet, a terv, mint amit igazából ki fogok tudni vitelezni. Először is természetesen az unalmasabb része, de ettől nem tekinthetek el: felfrissíteni az összes adatot, árat, dátumot az idei évre, hisz ezek mindig változnak – és bizony teli velük a honlap. Továbbra sem veszem sértésnek, ha felhívják a figyelmemet egy-egy hiányosságra, tévedésre (én sem vagyok tökéletes…), sőt!!! Köszönöm, és várom ezeket.
Aztán végre be kéne fejeznem a honlap szlovák nyelvű változatát, mert túl hosszú ideje “ülök rajta”. Mert igen, aki még nem tudná, ez is készül, megcéloztam szlovák szomszédainkat is. Rengeteg levelet kapok Szlovákiából, persze egyenlőre csak az ott élő magyaroktól. De ebből egyértelmű számomra, hogy őket is vonzza Toszkána, és ennek nem hiszem, hogy a magyar, vagy szlovák anyanyelv lenne a feltétele. Kultúránk, szokásaink nagyon hasonlóak, nekem pedig van egy kétnyelvű barátnőm, így közösen belevágtunk ebbe a kalandba is. Erről itt leginkább azért írok, hogy ha bárkinek szlovák ismerősei, barátai vannak, megköszönöm, ha ajánlja a honlapot: www.toscana-cestovanie.sk Garantáltan ugyanazt a bánásmódot kapja majd minden szlovák anyanyelvű olvasóm is, mint honfitársaim.
Végül megvalósulni látszik egy másik nagy tervem is, amelyet már régóta babusgatok. Firenze. Sokáig nem mertem belefogni, mert nem éreztem késznek magamat rá. Hisz a honlap igazi erőssége a helyismeretemből adódó tapasztalat. Firenzét pedig nem lehet néhány nap alatt felfedezni. Évekig tehát csak gyűltek az információk, adatok, élmények. Hamarosan viszont konkrét formát öltenek, és ezzel komoly űrt töltök be. Továbbra sem kívánok írott idegenvezetésbe bocsátkozni, mert ez nem az én asztalom. Erre egyrészt kiváló útikönyvek, művészeti oldalak vannak, másrészt profi barátnőm, Kinga, aki személyesen várja Firenzében a várossal mélyebb ismeretségre vágyókat. Nagyon jó szállásokat találtam, így végre kielégíthetem ezeket az igényeket is, hisz nagyon sokan panaszkodnak, hogy elvesznek a hatalmas kínálatban, jól jönnének a személyes tapasztalataim. Számos praktikus információt adok majd a városlátogatás önálló megszervezésére, egy-, két-, vagy több napra. Végül az igazi újdonságunk Kingával a “csomag” ajánlatunk lesz, amelyben jó áron minőségi szállást, és magyar nyelven minőségi idegenvezetést együtt kínálunk, természetesen kedvezményesebben, mint ha külön-külön rendelné valaki. Szívesen segítünk múzeumok, kiállítások, kultúrális-, vagy sportprogramok előzetes lefoglalásában, és ajánlunk kiváló vendéglőket, a vásárolni vágyóknak üzleteket. Szimbólikusan elkísérünk tehát mindenkit a toszkán főváros útvesztőiben, aki tapasztalatainktól nagyobb biztonságot vár. Hamarosan tehát Firenzei Utazás, a megszokott módon, stílusban, és körültekintéssel. Addig is köszönöm a türelmet, és a hűséges olvasást… na és persze a kérdések már jöhetnek előzetesen is, akár a szállásokra vonatkozó igények is.
Boldog 2014-et mindenkinek, remélem idén is sokan valóra váltják álmukat Toszkánában!
Andrea

Recommended Posts
Comments
  • Zsuzsa

    Kedves Andrea!
    Nagyon várom a Firenzéről szóló ismertetőt, mert oda szeretnénk utazni még Húsvét előtt pár napra. Kérhetnék esetleg előre néhány szállás ötletet? Félek, hogy késő lesz a foglaláshoz és nem találunk majd szállást. Köszönöm előre is! Zsuzsa

Leave a Comment