Október hónap helyszíne – A carrarai márványbányák

Elhatároztam: ez így nem mehet tovább!!! Hónapok óta gyűlnek a “témák”, csak meg kéne írni….

Amióta Máté fiam megszületett – most két és fél éves – pont annyi időm van a gép előtt ülni, amennyi még elég, hogy a levelekre becsülettel válaszoljak (így is késő éjszakákig ébren vagyok). Ez persze nem panaszkodás, az még csak most következik: nem az éjszakázással van a gond, hanem hogy nem elég hosszúak!!! Egyszerűen nem jut időm a honlapra. Pedig az utazgatásról, kirándulásokról két gyermekkel sem mondtunk le, sőt!!! Toszkánát tehát keresztbe – kasul járjuk a szabadnapokon, újabb, és újabb csodákat fedezünk fel. Gyűlnek a fotók, az élmények, és aztán szép lassan átalakulnak emlékekké, mert nincs időm megírni őket. Ezért a komoly elhatározás: amikor egy kirándulásból hazaérek, ha törik, ha szakad, leülök, és megírom, addig nem fekszem le.

ALPI APUANE

Tegnap véget ért a szezon, bezártuk a rezidenciát. Ma reggel pedig már nem bírtunk magunkkal, mennünk kellett. Annak ellenére, hogy semmit nem terveztünk, csak úgy, ad-hoc… Az persze túl prózaiul hangozna, hogy azért gondoltunk rögtön Viareggióra, mert egy vehemens vita után férjem ki akart engesztelni valamivel, és Viareggio üzleteiben ez általában gyorsan megy neki… Ma nem voltam vásárlós hangulatban, annál inkább az ínyenc énem erősödik évszakváltás idején: a tordelli ízét pedig rögtön a számban éreztem Viareggio hallatán. Végül gyorsan jött az ötlet: évek óta emlegetjük a carrarai márványbányákat, itt az alkalom! Hamar megnéztük a neten a pontos címet, elkészítettük a gyerekeket, és már indultunk is. Az utolsó pillanatban még visszafordultam az ajtóból egy dzsekiért mindenkinek, mint később a bányában kiderült: jól tettem….

FELHŐK KÖZÖTT

Az idei nyár ismét nagyon száraz volt, és szeptemberben is talán csak egy fél napot esett. Október első hetére jutott az első komoly zivatar, két napig szünet nélkül tartott. Ma végre megnyílt az ég, és kisütött a nap, kiváló kirándulóidőnek ígérkezett. Közel egy órás út autópályán Carraráig, onnan még kb. 15 perc az Ápuai Alpok felé. A bánya honlapján azt olvastuk: 11 és 17 óra között látogatható. Carrarától az út már csodálatos környezetben kanyarog, és persze emelkedik. Imádom ezt a vidéket, annak ellenére, hogy már inkább Liguriára emlékeztet, mint a toszkán dombvidékre (és nem csak a tordelli miatt!!!). A bányavárosok színes házfalai a hegytetőkön messziről virítanak, mindegyiknek a közepén egy-egy középkori templom, harangtorony, bástya, amely emlékeztet rá: itt már a középkorban is ismerték a hegyek gyomrának a titkát, a “fehér aranyat”.

Sőt! Mint később megtudtam, már a rómaiak is bányászták a márványt. S hogy milyen fontos is volt számukra ez a lelőhely, azt a közeli Luni római kori ásatásai bizonyítják. A vidék elnevezése, a Lunigiana is a római város, Luni nevéből ered. A mai romváros már Carrarából jól ki van táblázva Sarzana felé, de mivel mi a délutáni programot terveztük ide, látogatásáról már lemaradtunk, mert három óráig meg kellett volna érkeznünk. Ezért aztán a gyalogos, idegenvezetős program elmaradt, viszont a kiváló állapotban feltárt amfiteátrum autóval is megközelíthető, ezt megnéztük.

AMFITEATRO – LUNI

Visszatérve a bányalátogatáshoz: Carrarából a cave di marmo – leginkább barna színű – táblákat kell követni, az út a vége felé igen meredek, és keskeny. Az utolsó kilómétereken már közelről láthatók a nyitott, felszíni bányák. Az elhagyatottak elszíneződve, leginkább befeketedve, míg a működő bányák hófehéren csillognak a napfényben. Amint a bányalátogatás alatt a vezetőnktől később megtudtuk: minél magasabban bányásszák a márványt, annál fehérebb, és ezzel párhuzamosan értékesebb (minőségi kategória pedig számtalan van, őszintén szólva, nem emlékszem, pontosan mennyi, de meglepően nagy szám!!!) A carrarai márvány elsősorban fehér márvány, bár van egy-két bánya, ahol színes márványt is találtak. A világ egyik leghíresebb, és bizonyosan a legnagyobb fehér márvány lelőhelye ez a vidék. Az itt élő, és a szakmát kitanult bányászok, és főleg bányamérnökök az egész világon keresett szakemberek, hívják is őket az újonnan feltárt lelőhelyekre világszerte.

FEHÉR, MINT A HÓ

Kirándulásunk végállomása, a Fantiscritti bánya eltéveszthetetlen. Az út ugyan nem ér itt véget, de parkolója, a látogatásra megnyitott bányagaléria bejárata, a jegypénztár, és a hatalmas túristabuszok is egyértelművé tették: megérkeztünk. Szerencsénk volt, mert gyakorlatilag 15 perces várakozás után indult a minibuszjárat a bánya gyomrába (jegyárak: felnőtt 9, gyermek 4 Euro, 4 év alatt ingyenes). Addig megnéztük a szabadtéri múzeum csodás márványszobrait, gyermekeimnek ez a része tetszett a legjobban a programnak. A Fantiscritti bánya látogathatóságának oka eléggé véletlenszerű, ezért furcsa is. Bizony, a világon sehol máshol nem kiváncsiskodhatnak túrista szemek egy működő márványbányában. A látogatók valóban a hegy gyomrába, szinte mértani közepébe mehetnek be az egykori bányavasút nyomvonalán. A hegyet 18 éven keresztül fúrták annak idején, mire teljes szélességében elkészült az alagút a kibányászott márvány szállítására szolgáló vasút kedvéért (amely természetesen egész a carrarai kikötőig folytatta útját, ahonnan hajók szállították tovább a fehér aranyat a világ minden tájára).

MARMO TOUR

Mivel a vasút ma már nem működik, a galéria viszont teljesen biztonságos, a Marmo tour kisbuszai szállítják ki- és be a látogatókat. A hegy gyomrában aztán leparkolnak, és ott kezdetét veszi a közel félórás, gyalogos bányalátogatás, miután mindenki kap egy bányász sisakot. A bányában az állandó hőmérséklet 16 fok, tavasztól őszig nagyon nedves, párás levegővel, mintha a falakról esne az eső. Nincs hideg, de a félóra végére az ember csontjai érzik a hasító nyirkosságot, ezért aztán jól jöttek a dzsekik… A kísérők – igény esetén akár 4 nyelven – elmesélik a márvány bányászat csínját-bínját, izgalmas párhuzamot vonva a múlt- és a jelen idők technológiája között. Az elmondottakat természetesen a gépek is szemléltetik a helyszínen, hisz máig is működő bányáról van szó. Az elbeszélésből nem hiányozhatnak a rekordok, a furcsa bányász történetek, legendák, vagy éppen babonák, hiedelmek, mint pl. az itinerárium végén megcsodálható Madonna képe, kezében az apró gyermekkel, amely egy tömb leszakításakor “rajzolódott ki”.

MÁRVÁNY MADONNA

Őszintén szólva a mesterség szakmai terminológiája felnőtt füleinknek is nehézségeket okozott, ezért a gyerekeim pár perc után nem igazán követték az elmondottakat. A látvány azonban teljesen lenyűgözte őket (is), tehát nem volt nyafizás, unatkozás… a fél órás program teljesen élvezetes volt számukra is. Ezt persze csak tetőzte a látogatás végén egy-egy aprócska emlék az ajándékboltból: egy teknősbéka és egy bagoly – kár is mondani: márványból. A program végére megéheztünk, és bizony ebédidő volt: már nem csak én éreztem a tordelli csalogató illatát a hegyek közül. Ebéd az Ometto vendéglőben, kiváló árakkal és házias ételkínálattal, majd irány Colonnata, a szomszédos hegyi falu, a toszkán zsírszalonna, a lardo otthona – de ez már egy másik történet témája…. (lásd: Október hónap érdekessége – a Lardo di Colonnata).