Olajsajtoló

SAJTOLÓÜZEM LÁTOGATÁS, OLÍVAOLAJ KÓSTOLÁS – VASÁRNAP

A borkóstoló mellett a legnépszerűbb program Toszkánában az olajkóstolás. Errefelé ugyanolyan komoly hagyományai vannak az extraszűz olívaolaj készítésének és forgalmazásának, mint a bornak, ráadásul nekünk, magyaroknak ez egy egészen ismeretlen élményprogram. Nem hiányozhat tehát a kínálatomból egy toszkán olajsajtoló: az Etruszk Riviérán, Vadában.

Azt alapvetően minden utazó tudja, hogy Toszkána csodás vidéke bizony az olívaolaj hazája is. Az azonban már kevésbé ismert, milyen úton-módon kerül is az asztalunkra – salátákra, serpenyőbe – ez a csodás, zöldesen fénylő folyadék? Milyen “szabályok” szerint ültetik a végtelen lankákra az olajfákat? Igényelnek-e különleges gondoskodást ezek a szemet gyönyörködtető növények, vagy megelégednek az örök napsütéssel?? Mikor kell szüretelni, és milyen hagyományok kísérik e jeles időszakot? Zöld, vagy fekete-e az olajbogyó, amely a sajtolóüzemben végzi? És milyen különlegességek készülnek a nem sajtolásra szánt bogyókból? És nem utolsó sorban: valóban érdemes-e az őstermelői – jóval drágább – olívaolajat megvásárolnunk, van-e ilyen markáns különbség minőségben, ízben a boltihoz képest??Az olajkóstoló program során mindenre fény derül…

PROGRAM

A vadai sajtolóüzem – mint sok más Toszkánában – igen kényes hagyományőrző tevékenységére és kiváló termékére. Okosan fel is ismerték, hogy mindezt megismertetni a turistákkal nem csak büszkeség, de jó üzlet is. Hisz ha a borral működik, miért ne működne az olívaolajjal is? Tessék, csak tessék!!!… lehet kóstolni, válogatni, mielőtt vásárolna az ember. A sajtolóüzemek önállóan is felkereshetők, azonban mennyivel jobb, ha valaki magyarul is elmagyarázza, mit is vásárolunk, és az hogyan is készült??

Vasárnap délelőttönként találkozzunk Vadában egy könnyed, laza programra! Ilyenkor még sokan az előző napi utazás fáradalmait pihenik ki, komoly városnézéseket nem terveznek. De hogy az idő ne teljen lustálkodással és élménytelenül, kóstoljunk együtt olívaolajat! Az üzemben, a sajtológép mellett Enrico, a házigazdánk segítségével “gyorsan” elmesélem, hogyan is kerül az asztalunkra ez az isteni nedü. Utána pedig már le is ülhetünk kóstolni…

A programot a tavernában folytatjuk, ahol a terített asztal látványa azonnal mindenkit felvidít! Először azonban komoly próba vár ránk: extraszűz olívaolajat kóstolunk és minősítünk. Legalábbis a vállalkozó kedvűek… tapasztalatom szerint mindig elég sokan. Merthogy tesszük mindezt nem egyszerűen kenyérfalatokkal, hanem pohárból, mint a profik (vagy majdnem…)! 2-3 fajtát, különböző helyről, különböző időpontban szüretelt gyümölcsből. És Enrico bizony őszintén kíváncsi a véleményünkre. Aki nem mond véleményt, nem ülhet asztalhoz!!! A viccet félretéve: az élmény egyedülálló, de tagadhatatlanul a vásárlásban is segít, hisz szinte mindenkinek ez a célja az olajsajtolóban. Nem véletlen tehát, ha mindig megrakott autókkal térünk haza!

Azért is szervezem délelőtti programnak az olajsajtolót, hogy nagyjából ebédidőben záródjon a kóstolás, amely Enricónál mindig toszkán, hideg falatokkal kísért. Szalámik, sajtok és finom bruschetták teszik teljessé az élményt, így az együttlétünk gyakorlatilag egy könnyű nyári ebéddel zárul. A program igazán “laza”, baráti hangulatú, kisgyermekekkel is nyugodtan bevállalható.

OLAJSAJTOLÓ INFO

A találkozás helyszíne a vadai olajsajtoló: a Frantoio Il Casone Antico – Olio Saccomani. Címe: via Aureli Sud utca, 48. – Vada. Az igazat megvallva, sokan eltévednek… az Aurelia Sud nevű utat a navigátorok nem jól azonosítják be. Az olajsajtoló két település között, az országúton található. Cecina külvárosa: San Pietro il Palazzi felől, Vada felé haladva jobb oldalon van a bejárat, hatalmas táblán a sajtoló neve. Nem érdemes az SS1 – szintén Auréliának nevezett – gyorsforgalmi úton megközelíteni, hanem Cecina belvárosa felől, vagy ha mégis, a kijárat az autóútról Cecina Nord. San Pietro in Palazzi centrumában (a templom melletti körforgalomnál) kell elkanyarodni Vada felé, és pár km után van a sajtoló bejárata az országúton.

Az olajkóstolás csoportos program, ára 18-25 Euro/fő (szezontól függően). Ezen a programon nincs létszám limit, a jó hangulatot nem akadályozza a nagyobb létszám (akár 20-25 fő)! Jelentkezés csoportos olajkóstolóra: toscanautazas@icloud.com

Az olajkóstolás privát programként is megrendelhető, ebben az esetben az időpont változhat, az ár előzetes megegyezés alapján alakul, és főétkezéssel is kiegészíthető. Enricóék kiváló grillvacsorákat szerveznek. Privát olajkóstolás megrendelése: toscanautazas@icloud.com