ghiaccio.jpg
Egyéni keresés

Residence San Vincenzo – apartmanok Venturinában

FOGLALÁS ÉS INFORMÁCIÓ: TOSCANAUTAZAS@GMAIL.COM

A Rimigliano természeti védelem alatt álló tengerpartjától mindössze 2 km-re, dús növényzetű park ölelésében bújik meg ez a magyar vendégek számára még teljesen ismeretlen – felfedezésre váró – residence.

Toszkánát sokféleképpen képzeli el az idevágyó. Merthogy sokféle képet is lát róla. A legjellegzetesebbek valami földöntúli nyugalmat sugároznak, amely persze ámulatba ejti az embert, de azért a nyaralását nem feltétlenül ebben a nyugalomban, intimitásban képzeli el, főleg ha gyermekei is vannak. A residence-ben sétálgatva Toszkána minden színét és illatát megkapjuk, hisz hozzáértő kezek és szenvedélyes naturista lelkek gondozzák nap mint nap a gazdag parkot, ugyanakkor érezzük azt a kellemes zsibongást, amely igazán izgalmassá teszi a külföldi nyaralást. A különböző nyelvek bábeli zűrzavarát, az ismeretlen étkek sokféle illatát a szomszédos apartmanokban, a “sokszínű” gyerekcsapat vidám nevetgélését a játszótéren, és az ismerkedést, barátkozást a medence napozóteraszán.

A PARKBAN

A PARKBAN

Az üdülőfalu gazdái – nem túlzás – profi vendéglátók. Az évek alatt folyamatosan, a már kitapasztalt vendégigények szerint bővítették kínálatukat. Ennek eredménye ma a színes választék a szállások típusában, jellegében. Így például  4, 5, 6 db apartman szűkebb, elkülönített blokkokban a nagyobb intimitást, nyugalmat igénylőknek, mindegyik saját kertrésszel, vagy verandával. Ezek között vannak egylégterűek pároknak, maximum 1-2 éves gyermekkel – benne konyha, tagas nappali szétnyitható kétszemélyes kanapéval, és fürdőszoba – , vagy kétlégterűek – közel 80 m2 – max. 4 fős családok számára.

APARTMANOK KISEBB BLOKKOKBAN

APARTMANOK KISEBB BLOKKOKBAN

A kolóniaházakat, baráti- vagy rokoncsaládok kedvelik, akik szívesen vannak együtt, de mégis külön – ezt a szójátékot persze tisztán értik azok, akik ilyet keresnek nyaralásuk helyszínéül. Természetesen ebben a variációban is minden apartmanhoz – az emeletiekhez is – külön jár terasz és veranda, saját kerti bútorokkal. Galériás, egylégterű variáció pároknak, kétlégterűek a nappaliban kanapéval, és háromlégterűek két hálószobával, és a nappaliban a kanapéval, tehát 6 személy számára.

KOLÓNIA

KOLÓNIA

És vannak a klasszikus sorházjelleggel egymás mellé épített apartmanok, melyek megőrzik a családi intimitást, ugyanakkor nem zárnak el az ismerkedés lehetőségétől. A szemközti hatalmas, nyitott parkban a gyerekek nyugodtan, kényelmesen játszhatnak, barátkozhatnak a szomszéd holland, német, angol, dán, cseh, norvég, olasz… gyerekekkel. Nincs is annál szórakoztatóbb és izgalmasabb, mint amikor “kilessük”, gyermekeink micsoda természetességgel és könnyedén komunikálnak, nyelvi különbségekről tudomást sem véve, más nemzetiségűekkel. Ezek között az apartmanok között is van négy- és hatszemélyes, mindegyik saját verandával, benne kerti bútorokkal a külső étkezésekre.

APARTMANOK SORBAN

APARTMANOK SORBAN

Az apartmanok kívül és belül igényes, rusztikus berendezésűek, ahol kell, mégis modernek, így pl. a konyha felszereltségében, vagy éppen a fürdőszoba kialakításában. A kerti bútorok szép fabútorok, ízlésesen illeszkednek a körülöttük lévő dús, zöld környezetbe. Minden apartmanban – külön költségért – kérhető a légkondícionálás, míg minden egyéb költséget – víz-, gáz-, áramfogyasztás, egyszeri takarítás, TV, medencehasználat, ágynemű – a bérleti díj tartalmaz. A hatalmas parkban több ponton játszótér, és egyéb szórakozási lehetőség a gyermekeknek, és medence napozóterasszal. Röplabda, kosárlabda, kispályás foci, ping-pong asztalok, a szomszédos ültetvényes erdőben séta- és jogging lehetőség. Az üdülőfalu éttermében félpanzió is befizethető.

MEDENCE ÉS NAPOZÓTERASZ

MEDENCE ÉS NAPOZÓTERASZ

A residence-től autóval, vagy kerékpárral alig néhány percre San Vincenzo, a Rimigliano park, vagy éppen a Baratti-öböl legszebb strandjai is elérhetők, de ugyanilyen közel van a melegvizes Calidario-tó, termálközpontjával. Populonia, Campiglia Marittima, Suvereto, Bolgheri, Massa Marittima, mind-mind közeli, akár kerékpáros kirándulás lehetőségét rejtik magukban, de rövid autós túrák helyszínei lehetnek a nagyobb toszkán városok is: Pisa, Firenze, Siena, Grosseto… A legközelebbi lakott település bevásárlóközponttal, üzletekkel, éttermekkel Venturina.

APARTMAN BELSŐ

APARTMAN BELSŐ

Nagyon hosszú lenne a sokféle apartmantípus árait felsorolni. Csak néhány példa: június 2-ig, vagy már szeptember 8 után 290 Euro egy kétfős, és 310 Euro egy háromfős apartman, míg a négyfős 360 – 430 Euro. Júniusban 23-ig ugyanezek 330, 360 és a négyfős 420-500 Euro/hét/apartman. Július hónapban pl. 790 Eurotól a kétszemélyes, 830 Eurótól a háromszemélyes, 930 – 1100 Euro a négyszemélyes, és 1310 Euróért a hatszemélyes is megkapható. Augusztus hónap itt is a főszezon csúcsa, a négyszemélyes családok 1030 és 1230 Euro között bérelhetnek apartmant, míg a hatszemélyes apartman ára 1440 Euro/hét. Az érkezés és elutazás napja mindig szombat kell legyen, főszezonon kívül lehetőség van pl. 10 napra is apartmant bérelni.

FOGLALÁS ÉS INFORMÁCIÓ: TOSCANAUTAZAS@GMAIL.COM

FONTOS! Idegenforgalmi adó Toszkánában - lásd: Legfrissebb hírek

Toscana Riviera Firenzei Utazás Vision Zero Fuvosz Busz