Livorno a lakóhelyemhez legközelebb eső, nagyobb város… ezért aztán sokat járok ide. Őszintén elárulom: sok éven át nem értettem a livornóiak állandó mosolyát, lokálpatrióta büszkeségét. Mit lehet ezen a városon ennyire szeretni??? Ugyanerre a kérdésre elég egyértelmű lenne a válasz a többi, csodálatos toszkán városban: Firenzében, Sienában, Luccában, vagy Pisában. De Livorno…??? Én, aki ügyeket intézni, vásárolni jártam ide, csak ronda hivatali épületeket, és csillogó kirakatokat észleltem. Persze elismerem, mindig nagyon hangulatosnak találtam mediterrán “lungomare”-ját, azaz a part mentén futó utat, sétányt, az ezeket övező szépséges, liberty stílusú palotákat. Sőt, még a kikötő belvárosra jutó része is nagyon érdekes, jól mutatnak a nagy, tengerjáró hajók, de az egymás mellett sorakozó kisebb vitorlások, sporthajók is. Az igazán szépet viszont sokáig nem láttam meg…
portogranaio Furcsa volt… de annyi olvasni-, tanulni való volt mindig a toszkán csodákról, hogy Livornóba valahogy sosem mélyedtem bele. Annak ellenére, hogy mindig ott birizgált a gondolat: a Mediciek földjén, ahol évszázadokon keresztül annyi csodát alkotott ez a mecénás család, hogy lehet, hogy Livornóban nem láttak fantáziát??? Hisz kiváló adottságokkal rendelkezik a város: hatalmas, védett öbölben fekszik, magas dombok védik a szárazföld felől, klímája egyedülálló. És hogy milyen nagy tévedésben is éltem éveken át, az végre akkor derült ki, amikor először elmentünk a családdal Livornóba csónakázni…
crocieralungomare Félreértés ne essék: Livorno művészettörténeti értékét továbbra sem lehet Firenzééhez, vagy akár Pisáéhoz hasonlítani. De ma már nyugodt szívvel állíthatom: Livorno megér egy misét. És megér egy misét rögtön az első toszkán nyaralás alkalmával. Nem feltétlenül kell tehát rangsort emelni a toszkán látnivalók, városok között, elég, ha tudja az ember: mit várhat egy-egy programtól. A sok éves toszkán tapasztalatok alapján mondhatom: ez egy jól sikerült utazás, elégedettség titka. Én ráadásul Livornótól semmit sem vártam, így számomra hatalmas meglepetés volt az első hajós kirándulásom kapcsán megismert arca. A soraimat olvasóknak már annyival könnyebb dolguk lehet, hogy rizikó nélkül, nyugodtan szánhatják azt a két órát a livornói programra, amit javasolni készülök. Nem fogják megbánni, ezt én garantálom!!!
mediciduomo Hogy is ne láttak volna a Mediciek fantáziát egy kitűnő adottságokkal rendelkező kikötővárosban? Azaz mit is beszélek: egy – akkor még – aprócska halászfaluban! Hisz az, hogy ma Livorno komoly kikötőváros – turisztikai és kereskedelmi – az pont nekik köszönhető. A túlságosan eliszaposodott pisai kikötő nem volt alkalmas a mecenás család kereskedelmi igényeinek kielégítésére: új helyet kellett tehát keresniük. Hisz gazdagságuk egyik alapja volt a kereskedelem, a tengeren szállítást pedig nem lehetett figyelmen kívül hagyni abban az időben. Genova túl messze volt, közelebb kellett kikötő után nézni…
fortezza vecchia2fortezza vecchia Mivel a livornói kirándulást én szervezem, én tolmácsolom magyarra, nem szeretném a poént előre ellőni… Szeretem látni a meglepett arcokat, miközben a csónakban ülve, a Medici-csatornákon keresztül a várost körbejárva, az utasok szeme rácsodálkozik azokra a szépségekre, amelyeket jómagam – a járdákat és utakat járva – évekig nem vettem észre. Merthogy a Mediciek nem elégedtek ám meg egy erődített kikötővel (Fortezza Vecchia)! Ha már lúd, legyen kövér… a “porfészekből” könnyű volt grandiózus terveket varázsolni, ez lett Buontalenti, korának egyik nagy géniusza, feladata. A tenger felől érkezett árunak egyenesen a kereskedői palotáknál, az azok alsó szintjein található hatalmas raktáraknál kellett “révbe érnie”. Ezzel már sokat elárultam a ránk váró látnivalókból… még egy utolsó segítség a kreatív fantáziájúaknak: Livornót Toszkána Velencéjének is nevezik.
fosso grmercato A livornói hajókirándulást hetente egyszer szervezem, kb. 2 órát vesz igénybe (találkozástól – elbúcsúzásig). Ezt, mint gyakorlati információt mondom azoknak, akik minél aprólékosabban szeretik megtervezni a toszkán utazást. Livorno jól összeköthető a pisai programmal, a két város távolsága alig 15-20 perc. De kellemes kikapcsolódás lehet egy pihenős, tengerparti napon is, mert a riviéráról is 30-40 perc alatt elérhető Livorno. A kirándulásnak nincs konkrét napja, minden héten megpróbálok majd az igényekhez igazodni. Egy héttel előre írok mindenkinek, felajánlva a lehetőségeket, hogy olyan napot valasszunk, amely minél több érdeklődőnek jó. Az én livornói programom tehát nem az exkluzív városnéző kategória (mint a firenzei, vagy sienai privát idegenvezetés). Megpróbálom minél több vendégemet “összegyűjteni” a hajókázásra, egyrészt, mert ez az egy főre jutó költségeket csökkenti, másrészt mert ha többen összejövünk, privát hajót biztosítanak számunkra, így nem kell olaszokkal “közösködni”.
quartieretramonto Időben írok tehát mindenkinek még indulása előtt, megadva a pontos részleteket, találkozás helyszínét, idejét, a program árát, stb… Megközelítőleg mondhatom, hogy kb. 25-28 Euro/fős költségekkel lehet számolni. A nyári nagy melegben – terveim szerint – a program kora esti lesz, ez kb. 18-18.30 órát jelent indulási időnek, míg a tavaszi- és őszi időszakban a délutáni – kb. 15-16 órás – indulás a valószínű. A kishajó motoros, lassan halad, tehát semmi speciális elvárás nincs az öltözködést tekintendő, mindig az adott klímának megfelelően javasolt készülni (erős nap alatt fedett vállal, vagy legalábbis naptejjel védve…).
veneziapappola Általában az új kikötőből fogunk indulni, megismerve a modern turisztika és kereskedelem adta lehetőségeket is. Megismerkedünk a város történetének a gyökereivel, mely szorosan fűződik a régi Medici-erőd (Fortezza Vecchia) megépüléséhez. Ezután pedig elindulunk a várost átszelő csatornákon keresztül az új Medici-erőd (Fortezza Nuova) felé: középkori pincéket fedezünk fel, széles városi tereknek “álcázott” alagutak alatt haladunk, miközben megismerkedünk Livorno történetével, műemlékeivel, cosmopolita arcával, az evezősport – mint életforma – évszázados hagyományaival. Megtudjuk azt is, milyen módon juthatott el a Mediciek korában az áru a livornói kikötőből a tengertől távolabbi városokba: Pisába és Firenzébe. Sok érdekesség belefér tehát ebbe a közel 1 órás csónakázásba, amely – elsősorban az én örömömre – arra is alkalmat ad, hogy néhány olvasómat személyesen is megismerjem…
chiesapontinopino
A még kíváncsibbaknak van egy jó kis videóm is a tourról a Toscana Tv c. oldalamon Fossi di Livorno címen.
INFO: TOSCANAUTAZAS@ICLOUD.COM