elba.jpg
Egyéni keresés

A szigetvilág – Elba

ISOLA D'ELBA

ISOLA D'ELBA

A Toszkán Szigetvilág

A legenda szerint, amikor Vénusz kikelt a tengerből, a nyakláncáról lepergett hét gyöngyszem, ebből lett a hét toszkán sziget: Elba, Giglio, Capraia, Giannutri, Pianosa, Montecristo, Gorgona. A toszkán szigetcsoportot – amely kiterjedését tekintve a Mediterránum legnagyobb védett tengeri övezete – a 7 nagyobb szigeten kívül közel 40 apró sziget is alkotja.

↑ Vissza

Elba

A Toszkán Szigetvilág – ma egész területén nemzeti park – legnagyobbika, és ennek köszönhetően természetesen leghíresebbike. Az olasz félszigettől mindössze 10 km távolságra emelkedik ki a Tirrén-tengerből. Kerülete 147 km, melyen hosszan elterülő homokos strandok, mesés kis öblök és vad sziklapartok váltják egymást. A szigetnek van egy kis repülőtere, mely összeköti az anyaországgal, és néhány európai nagyvárossal, így sokan – főleg Pisából és Firenzéből – iderepülnek akár egy weekend kedvéért is. A turistaforgalmat és a tömegközlekedést elsősorban mégis a hajóstársaságok szolgálják ki. Piombino kikötőjéből közel egy órás hajóúttal érhető el a sziget, minden nap sűrűn indulnak szárnyas- és komphajók is.

ÉRKEZÉS HAJÓVAL ELBÁRA

ÉRKEZÉS HAJÓVAL ELBÁRA

↑ Vissza

Elbára hajóval

Elba szigetére két hajóstársaság szállítja az utasokat Piombinóból, a Toremar és a Moby Lines. Elő- és utószezonban napi kb. 15 járat fordul meg, míg a nyári főszezonban közel félóránként indulnak a komphajók elsősorban Portoferraióba – Elba „fővárosába” – ,de a Toremar Rio Marinába és Porto Azzurróba is indít komphajókat, utóbbiakba kb. 45 perc a menetidő. Autó nélkül, szárnyashajóval sokkal gyorsabb az út, a Toremar-ral Piombinóból Portoferraióba 30 perc, míg Rio Marinába 15 perc a menetidő. Aki autó nélkül utazik, annak persze azt is érdemes tudni, hogy vasúton Campigliáig kell utazni, onnan pedig átszállással Piombino Marittimo megállóhelye a cél, ez már a kikötő, ahonnan a hajók indulnak.

ELBA A TOREMAR-RAL

ELBA A TOREMAR-RAL

Elő- és utószezonban a helyszínen is ráérünk megvenni a jegyet, ez azonban már nem ilyen egyértelmű július és augusztus hónapokban, amikor könnyen kiderülhet – főleg, ha autónkat, vagy lakókocsit is át akarunk vinni a szigetre – ,hogy órákat is várni kell, mire akad egy szabad hely, hiszen sokan előre lefoglalják, megvásárolják jegyüket. Így hát a főszezonra én is ezt javaslom mindenkinek, ehhez néhány információ:

Toremar – telefonszám: 0039-0565226590, és fax: 0039-056531100, ha még Magyarországról intézzük a foglalást, ha pedig már a nyaralás alatt intézzük Toscanában: tel: 0565-226590, fax:056531100.

Moby Lines – telefonszám: 0039-0565221212, vagy: 0039-05659361 és fax: 0039-0565220781 Magyarországról, Toscanából (és Olaszország más részeiről) pedig: tel: 0565-221212, vagy: 0565-9361, fax: 0565-220781.

ELBA A MOBY LINES-SZAL

ELBA A MOBY LINES-SZAL

A legjobb talán mégis on-line intézni a helyfoglalást, már csak a nyelvi nehézségek miatt is, mindkét társaságnak nagyon egyszerűen kezelhető az internetes programja. Ráadásul, aki jó előre tudja utazása dátumát, az nagy kedvezményekkel foglalhatja le a jegyeket még a főszezonra is.

↑ Vissza

Elba, a „sportos sziget”

Elba mediterrán klímája – és ennek köszönhetően a tengervíz 23 fokos átlag hőmérséklete – igencsak megnyújtja a fürdőszezont, egészen október hónapig érkeznek ebből a célból a turisták. A sziget a sportok szerelmeseinek is Mekkája, végeérhetetlen a sora a tenisz- és golf kluboknak, a vitorlás-, surf- és búváriskoláknak, a hajókikötőknek. Mountain bike a hegyekben, lovasgalopp a tengerparti homokon, a rejtett tengeri öblök titkainak felfedezése kayakkal, vagy a gazdag növény- és állatvilág kutatása a tenger mélyén oxigénpalackkal, sziklamászás és az igazán bátraknak, ejtőernyős ugrás a hegyfokról a mélybe; mind-mind átélhető e csodás szigeten.

SZENT PÉTER HAL – FOTO: WWW.ONDASUB.IT

SZENT PÉTER HAL – FOTO: WWW.ONDASUB.IT

↑ Vissza

Az orchideák szigete

Elbán több, mint 40 orchidea-faj nyílik spontán a természetben. E különleges szépségű virágnak megszámlálhatatlanul sok hódolója van az egész világon, sokan csak az ő kedvéért választják a tavaszt elbai kirándulások évszakának. Az orchideán kívül azonban számos más ritka virág is ékesíti a szigetet, így pl. a szívárvány minden színében tündöklő – és hatalmasra növő – tátika (vagy oroszlánszáj), a homoki harangrojt, a csodálatosan fehér, és rendkívül illatos tengeri liliom, a nap színét is megszégyenítő mocsári sárgaírisz, ciklámen, szellőrózsa, krókusz, ibolya, búzavirág, vörös liliom és a vad tulipán.

A VIRÁGOS SZIGET – FOTO:WWW.ISOLADICAPRAIA.IT

A VIRÁGOS SZIGET – FOTO:WWW.ISOLADICAPRAIA.IT

Marciana településről indul egy kabinos libegő az 1019 m magas Capanne hegycsúcsra, ahonnan varázslatos panoráma nyílik a sziget körüli tengerre, ellátni egészen a sziklás Korzika szigetéig; az utazás alatt pedig – ha szerencsénk van – a sziget gazdag állatvilágának néhány ritka példányával is találkozhatunk. Elba termálfürdőjének vize kiváló különféle bőrbetegségekre, valamint izületi- és reumatikus betegségek kezelésére. Bányászati és Ásványtani Parkja is igen híres, a világ távoli vidékeiről is idevonzza a különleges, ritka kövek gyűjtőit; nem csoda, hisz kevés sziget büszkélkedhet azzal, hogy területén közel 200 ásványt találtak.

AZ ÚTITÁRS

AZ ÚTITÁRS

↑ Vissza

Portoferraio

Elba legnagyobb települése, egyben közigazgatási székhelye. Kikötőjébe folyamatosan érkeznek nemcsak a tömegközlekedést kiszolgáló hatalmas komp- és szárnyashajók, de privát vitorlások és jachtok is. Hotelekben, apartmanházakban és kempingekben igen gazdag, éttermei, szórakozóhelyei nagyon kedveltek, az egész nyár folyamán zsúfoltak. Strandjai homokosak: Biodola, Forno, Scaglieri, vagy apró kavicsosak: Magazzini, Schiopparello, Acquaviva, Capo Bianco, Le Ghiaie, Padulella, Seccione, vagy a kettő keveréke: Bagnaia, Ottone, Eufola, Le Viste, Viticcio.

PORTOFERRAIO - KIKÖTŐ

PORTOFERRAIO - KIKÖTŐ

Portoferraio leglátogatottabb emlékhelyei a Palazzina dei Mulini, mely Napoleon hivatalos rezidenciája volt elbai kormányzósága alatt, és a Villa di San Martino – kb. 5 km-re a várostól – ,mely a vidéki rezidenciaként szolgált. A Reverenda Misericordia templomban őrzik – sok más emléktárgy mellett – Napóleon híres bronzálarcát is. A város műemléki örökségét egy reneszánsz Medici erőd is gazdagítja.

MUSEO NAPOLEONICO – PALAZZINA DEI MULINI

MUSEO NAPOLEONICO – PALAZZINA DEI MULINI

↑ Vissza

Rio Marina

ELBAITE

ELBAITE

Kikötője kizárólag privát hajókat fogad, strandjai homokosak: Cala dell’Alga, Fornacelle, Marina di Gennaro, Porticciolo, Rio Albano, Rio Marina, San Bernardo, Topinetti, és helyenként sziklásak: Lungomare di Cavo, Ortano, Vigneria. Kulturális öröksége az I.századból való Villa Romana. Különleges élményt nyújt Ásványtani Múzeumának (Museo Mineralogico) közel 100 darabos gyűjteménye. Érdekesség, hogy az Elbán talált kb. 200 féle ásványból 7 itt lett először felfedezve, majd tanulmányozva. Ezek közül az egyik leghíresebb az elbaite, egy turmalin variáns; felfedezésekor a szépségének híre az egész világot bejárta.

↑ Vissza

Rio nell’Elba

AZ ŐSI MESTERSÉG

AZ ŐSI MESTERSÉG

Alig 1000 főt számláló település, homokos és aprókavicsos strandokkal; előbbi: Nisporto, utóbbiak: Le Secche, Mangani, vagy a kettő keverékei: Nisportino, Bagnaia. A falu elsősorban archeológiai értékéről híres, a sziget vasbányászati központja volt az etruszkok korában. Fontos tudni, hogy Elba szigetén igen komoly vasbányászat folyt mindig; már az etruszkok, és később a rómaiak is Elba vaskészletével növelték gazdagságukat. További érdekességeket a település Archeológiai Múzeumában tudhatunk meg e régi korokról.

↑ Vissza

Porto Azzurro

PICCOLA MINIERA – ELBA

PICCOLA MINIERA – ELBA

Legszebb strandjai leginkább homokosak: Barbarossa, Reale, La Rossa, La Pianotta, Terranera pedig aprókavicsos. Kikötőjébe nem csak privát bárkák érkeznek, Piombinóval komphajó összeköttetése is van. Aki az etruszk- és római kori vasbányászatról életszerűbb képet is szeretne kapni, annak érdemes ellátogatni a ma múzeumként működő bányába (Piccola Miniera). A 15 perc bányavonatozás a gyerekeknek is nagy élmény, így szívesebben ismerkednek ezzel az ősi mesterséggel.

↑ Vissza

Capoliveri

VITORLÁSSAL ELBÁN

VITORLÁSSAL ELBÁN

Hegye, a Monte Calamita (Mágneshegy), a nevéhez fűződő legendát mágnestartalmának köszönheti. A halászok azt mesélik, hogy az idők folyamán magához vonzotta a hajókat, amelyek a szikláknak ütődve elsüllyedtek. Igazság valóban lehet a legendában, mert sok hajós számol be arról ma is, hogy Capoliveri közelében az iránytű valóban „megbolondul”. Igazi, pazar nyaralóhely ez, szállodák minden kategóriában, apartmanok, üdülők, éttermek. Gyönyörű homokos strandok veszik körül: Barabarca, Calanova, Felciaio, Ferrato, Innamorata, Lacona, Lido, Madonna delle Grazie, Margidore, Morcone, Naregno, Norsi, Pareti, Remaiolo, Straccoligno, Zuccale. Érdekes program lehet az Alfeo Ricci magángyűjtemény, mely látványos kiállításon mutat be közel 700 darab ásványt.

↑ Vissza

Campo nell’Elba

Kikötőjén kívül Elba egyetlen repülőtere is itt található, ahová nyáron naponta érkezik gép Pisából, de leszállnak itt milánói, müncheni, berni, zürichi repülőgépek is (Milano, Pisa: www.elbafly.it). Gyönyörű strandjai homokosak: Cavoli, Fetovaia, Galenzana, Seccheto és aprókavicsosak: Colle Palombaia, Fonza, Seccheto. A sziget legnagyobb strandjával is büszkélkedhet, a csodálatos Marina di Campóval, ahol számos hotel látja vendégül a nyaralókat. Kedvelt kirándulóhely a Perone hegy – 630 m – ,melyről gyönyörűen belátható egész Elba és a Toszkán Szigetvilág.

TENGERPART A HEGYTETŐRŐL

TENGERPART A HEGYTETŐRŐL

↑ Vissza

Marciana

Kedvelt strandjai homokosak: La Paolina, Procchio, Sant’Andrea, Spartaia, sziklásak: Chiassi, Pomonte, Punta Nera, Sant’Andrea, vagy aprókavicsosak: Patresi. Innen indul a libegő a Capanne hegyre, de kellemes gyalogtúrákra is ajánlott a hegyvidék. Közelében található a Poggio Terme gyógyvízforrás; Napoleon forrásának is nevezik, hisz elbai tartózkodása alatt ő is szívesen itta a forrásvizet.

ELBA – VILLA NAPOLEONE

ELBA – VILLA NAPOLEONE

↑ Vissza

Marciana Marina

Nemcsak Elba, de egész Toscana tartomány legkisebb települése ez a mindig is tonhal halászatból élő halászfalu, mely az évek folyamán híres kapitányokat nevelt ki. Kikötője kellemes séták színhelye, de szép, aprókavicsos strandjai is vonzzák a turistákat: Baia della Caletta, La Fenicia, Redinoce. A környékbeli erdők és a hegyvidék kedvelt kirándulóhelyek.

VITORLÁSHAJÓK ELBÁN

VITORLÁSHAJÓK ELBÁN

↑ Vissza

Közlekedés Elbán

Őszintén mondom, nem érdemes a szigetre átvinni az autónkat, inkább hagyjuk Piombinóban. Ez persze leginkább arra az esetre igaz, amikor nem hosszabb tartózkodást tervezünk itt, csak toszkánai nyaralásunkat akarjuk gazdagítani egy elbai kirándulással, strandolással. Először is sokat spórolhatunk így, még ha a kikötőben a parkolásért fizetni is kell. Elbán a legegyszerűbb a tömegközlekedési eszközöket – buszokat – igénybe venni, ezekhez az ATL jelzésű táblákat keressük, keresztül-kasul bejárhatjuk velük a szigetet. Jegyet a portoferraiói kikötő közvetlen közelében, a buszállomás jegypénztárában kell venni, majd a buszon kezelni. Jelen pillanatban az egy órás jegy 0,90 Euro, a napijegy 3,40 Euro.

A HAJÓÚT

A HAJÓÚT

Az elbaiak tisztában vannak vele, hogy környezetük védelme, a sziget levegőjének tisztasága alapfeltétele egzisztenciájuk legfontosabb pillérének, a turisztikának. Ennek érdekében próbálják meggyőzni a naponta több ezerszámra idelátogató turistát, hogy ne hozzák magukkal autóikat a szigetre. Elsősorban az ő kiszolgálásukra rendszeresítették a turista-minibusz járatokat, melyek június és szeptember között a leghíresebb strandokon állnak meg; ezek a következők: Biodola, Viticcio, Sant’Andrea, Cotoncello, Mortigliano, Patresi, Lacona, Madonna delle Grazie, Innamorata, Morcone, Pareti, Straccoligno, Naregno, Fetovaia. Ezekre a járatokra a buszon is megvehetők a jegyek. A megállókban ezt a jelet keressük:

A másik lehetőség az autóbérlés, mely azok körében nagyon népszerű, akik az egész napos fürdőzés helyett inkább szabadon be akarják járni az egész szigetet. Ezt egyébként akár robogókkal is megtehetjük, egy nap így is elég a sziget felfedezésére, és talán az élmény is maradandóbb. Néhány ár a kikötő kölcsönzőiből: június, július és szeptember: az autók 40 és 90 Euro között bérelhetők, természetesen típustól függően. Egy kétszemélyes scooter 30-40 Euro, míg az egyszemélyes robogó 20, a kerékpár pedig 15 Euro egy napra. Augusztus hónapban minden egy picit drágább lehet. Szintén a turizmus kiszolgálására – zöld kezdeményezésre – találták ki a vízi tömegközlekedést is, Portoferraio körzetében napi 5, éjszakánként két kört mennek a kishajók.

MAGÁNYOSAN

MAGÁNYOSAN

↑ Vissza

Elbai specialitások

Felesleges is mondani, a szigeten halat kell enni. Bár ez egész Toszkánára igaz, de itt főleg biztosak lehetünk benne, hogy a magukra valamit is adó éttermek a helyi tenger gyümölcseit szolgálják fel. Nyugodtan bízzuk magunkat a vendéglátóinkra, ha a halak nevét nem is ismerjük, mindent érdemes kipróbálni. Az elbaiak leginkább arra büszkék, ahogy a polipot (polpo, vagy polipo) és a langusztát (aragosta) tudják elkészíteni, ezeknek a nagymesterei. Ha belefér a programokba, feltétlenül vigyünk haza kóstolóba egy őstermelőtől vásárolt olivaolajat, nagyon jó minőségű az elbai. A zöldségek közül a hüvelyeseket készítik nagyon sok variációban,legkülönlegesebb édességeik alapja a helyi gesztenye és méz. Érdemes megkóstolni az elbai limoncino és arancino (citrom és narancs) likőröket, na és persze a helyi minőségi borokat: az Elba bianco-t és a Procanico-t (fehérek) és az Elba Rosso-t, a Sangioveto-t és az Aleatico dell’Elba-t.

BÚCSÚ ELBÁTÓL

BÚCSÚ ELBÁTÓL

A tehetősebbeknek már csak azt tudom ajánlani, hogy a Locman szülőföldjén ajándékozzák meg magukat egy gyönyörű órával, egyértelműen a legeredetibb elbai emlék maradhat hosszú időre. A Locman Kupa vitorlásversenyről és minden további elbai eseményről, ünnepről, programról a Kalendárium menüpontban írok majd bővebben. Konkrét sportajánlatokkal – kayaktúrák, lovas séták, trekking- és mountain bike útvonalak, sub, és szórakozás gyerekeknek – szintén az érintett menüpontokban szolgálok majd.

↑ Vissza

Fontos lehet

» Egészségügyi segélyhívó Elbán: 118
» Parti őrség segélyhívó: 1530

↑ Vissza

Toscana Riviera Firenzei Utazás Vision Zero Fuvosz Busz