Autóval
Tudnivalók az utazáshoz – Autóval

A közel 1100 – 1300 km ellenére is ez a legegyszerűbb utazási mód, és ha többen vagyunk, árban is versenyképes. Ha pedig aktív nyaralásra készülünk, mindenképpen a legkényelmesebb a saját autónkkal körbeutazgatni a vidéket. Azért a legjobb utazási feltételek mellett is – ehhez kívánok a továbbiakban jótanácsokkal szolgálni – min. 10 órás úttal számoljunk. Még többel ha gyerekek, vagy idős emberek is utaznak az autóban, hiszen velük az optimális 1-2 megállónál is többel számolhatunk. Tervezzük be, hogy két-három óránként megmozgathassák a végtagjaikat, és ne áltassuk magunkat azzal, hogy erre pl. a lakóautóval utazóknak nincs szükségük.

Útvonal

Budapest – Maribor – Ljubjana – Trieste – Venezia (Velence) – Padova – Bologna – Firenze – (és mivel a cél a tengerpart,) Rosignano Marittimo. Ez ma már a legrövidebb és leggyorsabb út. Sokáig a Bécs – Graz – Klagenfurt – Tarvisio – Udine útvonalat javasoltam, majd Velencénél becsatlakozni a fenti variációba, de ez ma már tényleg csak annak éri meg, aki Magyarország észak-nyugati részéről vág neki az utazásnak. Persze ez az egész lehet csak felesleges szószátyárkodás, hiszen a navigátor mindig tudja a legrövidebb, vagy éppen leggyorsabb megoldást. Mindenesetre mindkét variációban VÉGIG  autópályán utazunk (ennek minden előnyével és hátrányával számoljunk tehát!). Egyedül a magyar-szlovén határ előtt (ahol egyenlőre véget ér az M7) maradt még egy darabka – kb. 30 km – útszakasz, ahol beszűkül egy sávra. Szlovénián átutazni nagyon egyszerű, a határtól Maribort, majd onnan Ljubljanát kell követni, ezután pedig már Olaszországot (egy nagy I betűvel) és Triestet jelzik a táblák. A határ után szintén egyértelmű a fenti útvonal, talán a bolognai leágazásnál kell egy kicsit jobban odafigyelni, mert a kisorolósáv nem túl hosszú, és mindig nagy a forgalom. Bologna és Firenze között hegyi szakasz van, ez az utolsó nagyobb megpróbáltatás, erre még a továbbiakban kitérek…

fidalbosco

Firenzétől ugyan autópályán is lehet folytatni, ez azonban (Prato, Pistoia felé) kicsit kerülő…, ezért ha Firenze Signa kijáratnál a navigátor azt javasolja, hogy térjünk le az autópályáról a Fi-Pi-Li elnevezésű, kétsávos autóút kedvéért (Róma irányába), akkor nyugodtan hallgassunk rá, tapasztalatom szerint érdemes. Itt a megengedett max. sebesség helyenként 90, máshol 110 (telis-teli telepített radarral), viszont nem fizetős, tehát egyértelműen takarékosabb (és rövidebb). Ebben az esetben Collesalvettinél hajtunk vissza az autósztrádára, egy utolsó szakasz kedvéért, az irány Rosignano Marittimo, Roma.  Kb. Rosignano Marittimo magasságában véget ér az autópálya. Ugyan végre építik tovább, de még csak kis szakaszok – na és persze az új fizetőkapu – készültek el, egyszer majd Rómáig kéne elérnie (az ókori római Aurélia útvonalán). Rosignano Marittimónál tehát aki Livorno felé foglalt szállást, annak Rosignano Marittimo a megfelelő kijárat, és Észak felé visszafordulva (Castiglioncello, Livorno) kétsávos – nem fizetős autóúton folytatja az útját. Aki pedig Cecinát, és az attól Délre fekvő településeket választotta, annak Cecina, Grosseto, Róma felé kell továbbjönni, és a fizetőkapu után szintén kétsávos, nem fizetős autóút vezet tovább a part mentén.

↑ Vissza

Mikor utazzunk?

Egyértelműen éjjel a legideálisabb. Persze csak gyakorlott sofőröknek, hiszen hosszú az út, és ha az utasok alszanak az autóban, az üvöltő zene nem a legjobb megoldás az ébren maradásra. Az Ausztrián keresztül utazóknak ébernek és figyelmesnek kell lenniük a hegyvidéki, szerpentines szakaszon, főleg ha ködös, esős – ne adj Isten – havas az út. Ráadásul elég gyakori az útépítés – tehát időszakos útszűkítés – is. A szlovének a hegyvidéki szakaszt már sokkal profibban, különösebb emelkedők, kanyarok nélkül hódították meg, így az út kevésbé veszélyes és fárasztó. Ezután a fent említett Bologna – Firenze útszakasz a veszélyesebb, ahol sajnos egy igazi emberpróbáló, hegyvidéki út vár ránk. Az északon jellemző, kényelmes, tágas, alpesi alagutak után, idegtépő a kanyargós, szűk alagutas, és kamionokkal zsúfolt Appenninek. A 3. kapaszkodó sáv mindig „bután”, hirtelen elfogy, a kamionosok pedig nem szívesen fékeznek sávváltásnál,(dudálni és villogni viszont szeretnek!!), tehát nem árt az óvatosság. Ez kb. egy órás szakasz, de vasárnap és ünnepnapokon kamionstop van (bár ez nem túl nagy vigasz a szombati turnusú szállásoknál…)

A nyaralás alatti utazgatások tervezésénél is érdemes figyelembe venni, hogy pénteken – és ünnepnapokon – a tenger irányába, míg vasárnap visszafelé (a tengertől el…) esélytelen, hogy Firenze és a tengerpart között megússzuk a dugót. Hisz a firenzeiek ilyenkor megcélozzák tengerparti, hétvégi házaikat, és bizony sokan vannak!!! Ilyenkor szinte teljesen mindegy, hogy az autópályát, vagy a Fi-Pi-Li autóutat választjuk, mindkettő bedugul. Az augusztus ebből a szempontból a “legrosszabb” hónap, hiszen ez hagyományosan az olaszok szabdságolási ideje, ilyenkor minden nap „kemény” lehet, de főleg a hétvégék. Az autók jellemzően a le-és felvezető sávoknál, no és persze a fizetőkapuknál torlódnak össze, hosszabb várakozásra kényszerítve az utazókat. Külön felhívom a figyelmet, hogy a főszezoni időszakban ezzel mindenki kalkuláljon, amikor – még otthonról – az utazását tervezi. A legtöbb szállásra ugyanis max. 18, 19 óráig meg kell érkezni (ellenkező esetben nem garantált az apartmanok átvétele az érkezés napján), és a szállásadók szeretik tudni előre a várható érkezés időpontját. Érdemes tehát rászámolni egy-, másfél órát a menetidőre, és jobb esetben korábban érkezni…

↑ Vissza

Költségek

Magyarországon – jelenleg – 10 napos matricát kell vásárolnia annak, aki egy hétre utazik Toszkánába, ez tehát oda-vissza érvényes (2975 Ft). Aki 10 napra, vagy két hétre jön, annak már érdemes megvennie a havi matricát (4780 Ft), hiszen a 10 napos kétszer megvéve drágább lenne.  Az osztrák matricát (aki erre jön) szintén érdemes még otthon, a határ előtt megvenni, hogy ne az Eurónkat költsük. Az egyhetes utazóknak itt is a 10 napos matrica (8,50 Euro)éri meg oda-vissza útra. Viszont aki min. 10 napra, vagy hosszabb időre jön, annak érdemes az oda- és visszaúton külön-külön megvennie a 10 napost, mert a következő már kéthavi lenne, és az drágább. A szlovének – sajnos – az egyhetes szisztémát használják, amely nem elég a heti turnusú utazóknak, hisz a hazautazás napja már a 8. nap (7 éjszaka eltöltése esetén). De igazából teljesen mindegy, hogy kétszer vesszük meg a heti matricát, vagy egyszer a havit (amely a következő), mert ugyanúgy 30 Euro a költség (tehát csak a kényelem szól a havi mellett…). Viszont ugyanez a havi matrica elég természetesen a 10 napos, két-, három hetes utazóknak is. Fontos tudni: az osztrák és a szlovén matricát is ki KELL ragasztani a szélvédőre, akármilyen nyűg is utána lekapargatni… (mindkét országban bűntetnek azért IS, ha nincs rendesen kiragasztva). És ezzel el is érkeztünk az olasz határra…

olasz hegyek

Amikor pedig átérünk a határon…, na, akkor minden megváltozik, és ebbe tessék beletörődni!!! Az olaszok különcségeiről könyvet lehetne írni (de ugye ezért is imádjuk őket!); csak a poén kedvéért – a számolgatni vágyóknak – ezeket a továbbiakban piros számokkal megjelölöm. Először is: (ezt nem tudom, hogy csinálják,) de sokszor még télvíz idején is, amikor sógoréknál ítéletidő tombol, az Alpok olasz felén akkor is süt a nap. Ezt a különcséget azonban mi nagyon értékeljük, tehát jó szívvel, ezt még ne számoljuk… Olaszországban nincs matrica (1), hanem fizetőkapuk vannak, ahol sokszor „bedugulhatunk”. Hosszas magyarázkodás nélkül csak a lényeget mondom. A belépés az autópályákra roppant egyszerű: megnyomjuk a gombot, és kapunk egy jegyet (sokszor még a gombot sem kell megnyomni, mire a sorompó elé érünk, már kiugrott). Amint a jegyet kihúztuk, a sorompó átenged. Első alapszabály: a jegyet tartsuk kéznél, a legjobb az autóban hagyni, még ha útközben meg is állunk pl. benzinkútnál, étteremben, stb… A kilépés tudnivalói: először is minden kapu felett van egy lámpa. Ha a lámpa piros, a kapu nem működik, csak olyan sorba álljunk, ill. olyan sorompót közelítsünk meg, amelynek a zöld lámpája ég. Másodszor: a lámpa után ellenőrizzük az alattuk lévő táblákat (mire is jó a fizetőkapuknál a dugó??? marad időnk mindent végignézni, hogy jó sorba álljunk…) ! Ide ne soroljunk: (a tábla színe nem feltétlenül sárga, a felirat a lényeg):

A Telepass az olaszok elektronikus, autómata, bérleti rendszere. A mindent tudni szeretők kedvéért: egy kis, a szélvédőre ragasztott elektronikus kütyüből autómatikusan beazonosításra kerül az autó, és a sorompó magától felemelkedik, jócskán felgyorsítva ezzel az áthaladást). Ha azonban a Telepass felirat a készpénzes fizetés jelével kombinált, akkor nyugodtan beállhatunk ebbe sorba, mert Telepass-ot is olvas a kamera, de az ablaknál is ül valaki, vagy automata is van. Ilyen, kombinált sorok leginkább a kisebb forgalmú kijáratoknál jellemzőek, ahol nincs hely minden variációnak külön kaput nyitni. A következő fotó jól mutatja ezt a kombinált táblát is: balról az első sor csak Telepass-szal hasznalható, míg a második a Telepass és az operátoros kombinációja (a kinyuló kéz arra utal, hogy valaki ül az ablakban), és azt is jelzi, hogy bankkártyával is fizethetünk, nem csak készpénzzel: erre a kék négyzetben (olasz sajátosság: kis tábla a nagy táblában…) a kis kártyák, és a Carte felirat utal. A harmadik és a negyedik sor a Telepass és az automata kassza keveréke (ez utóbbi jele a pénzérme és bankjegy), itt tehát fizethetünk készpénzzel, valamint kártyával is (kis kék négyzet). Végül az utolsó sor megint csak Telepass-szal vehető igénybe. Én most csak a táblákat magyaráztam végig, azzal nem foglalkozva, hogy amúgy pl. az első Telepass soron piros a lámpa, tehát nem működik… a többi lámpa nem látszik, de nem is ez volt a lényeg…

A következő táblán részletesen láthatjuk, milyen bankkártyákkal fizethetünk az adott – self service, tehát nem operátoros, hanem autómata – kapunál (amely egyébként lehetőséget ad az autómata készpénzes fizetésre is: pénzérme és bankjegy jelzése). Ez a nagy, vertikális tábla nem fent van a lámpáknál, hanem alacsonyabban, ált. bal kézre, jól olvashatóan a kassza közelében. Ráérünk akkor tüzetesebben átnézni, amikor már közelebb araszoltunk a kapuhoz, hisz a sor kiválasztásánál ez még nem lényeges.

A logika tehát az, hogy mivel a nyári nagy forgalomban hosszú, akár százméteres sorok is kígyózhatnak a kijáratoknál, a felső táblasor már jó messziről látszik. Így tehát időben el tudjuk dönteni, hová is soroljunk be. Amikor pedig már egész közel értünk a sorompóhoz, akkor jobb- és bal kézre is lehetnek további információs táblák (mint ez utóbbi), már alacsonyabban, amelyet lassan araszolva előre, végig tudunk nézni.

Még egy példa: a következő fotó egy régebbi szisztémájú kijáratot mutat be, ahol idővel valószínűleg változtak a lehetőségek, de a felső táblákat nem cserélték, csak az alsó, vertikális, kiegészítő táblákat helyzezték ki utólag. Jól látszik a magasban, hogy balról az első kapu zöld lámpás és operátoros, viszot közelebb érve már olvashatjuk a vertikális táblán, hogy autómatában, és kártyával is fizethetünk ugyanitt. A második és harmadik kapuban nem ül senki, hisz az autómata jelzése van a magasban, mindkettő működik, mert zöld lámpás, és kártyával is fizethetünk (kék négyzet a kártyákkal a fehér táblában). Közelebb érve, itt is kirakták a vertikális táblát a kártyatipusokkal. Végül a negyediknél csak kártyás fizetés lehetséges.

A több fotón is olvasható Viacard-ot (akármennyire is kínálgatják a benzinkutakon) nem ajánlom megvenni, ez is egyfajta bérleti rendszer. A következő fotón tehát csak olyan kapuk látszódnak, ahová nem szabad besorakozni, mert csak Telepass-szal, vagy Viacard-dal vehetők igénybe. Ne lepődjünk meg, hogy ált. ezekből van a legtöbb, hisz Olaszországban a Telepass-ot mindenki megveszi, aki munkába járáshoz koptatja az autópályát. Az operátoros kapuk egyre jobban kiszorulnak, a bérlet nélkülieknek marad leginkább az autómata.

Ezeket a fizetőkapukhoz kapcsolódó információkat folyamatosan, frissítem, újra és újra átírom, próbálom minél érthetőbbé tenni, mégis sorra kapom a leveleket a problémákról. A sok éves tapasztalaim alapján tehát adnék néhány személyes tanácsot, de persze mindenki eldöntheti, hallgat-e rám… Én – még gyakorlott utazó lévén is, hát még túrista szemmel nézve – az operátoros kaput javaslom, már ahol erre van lehetőség. Ha valaki ül az ablakban, szinte bizonyosan nem enged tovább, amíg nem fizettük ki a megtett utat. Ezen kívül jómagam sosem indulok el autópályán úgy, hogy ne legyen nálam az autópálya díjakra elegendő készpénz (és lehetőleg kisebb címletek, nem egy db százeurós!!!). Meggyőződésem, hogy ez a két tényező garantálja leginkább a problémamentes közlekedést Olaszországban. A bankkártya anyagi szempontból is csak akkor éri meg, ha az eurós számlához van kötve. A vakáció alatt, a rövidebb utazások néhány eurós díjának átváltásával – forint számla esetén – túl sok kezelési költség elúszik, amely még tovább növeli az amúgy sem olcsó olasz díjakat. Pontosan ezért, ha mégis autómatára szorulunk (mert nincs operátoros kapu), akkor is készpénzzel javaslom a fizetést. A következő fotó segítségével jól eltudom magyarázni, hogy működik az autópályák autómatája. Az első, bal oldali sáv nyílásába kell a jegyet bedugni, és a szürke monitoron megjelenik a fizetendő összeg. Ha kártyával fizetünk, ugyanebbe a nyílásba dugjuk a bankkártyát is, amely a tranzakció után magától kiugrik. A jegy bedugása után azonban kinyílik a persely is a középső sávban (szürke színű, a pénzérmék rajzával) lehetőséget adva a készpénzes fizetésre. Kis összeg esetén fémpénzzel érdemes fizetni, egyszerűen, ömlesztve a perselybe kell dobni. A persely alatti nyílásba pedig a papírpénzt lehet illeszteni. Komoly jótanács: minél kisebb címleteket tartsunk magunknál, hogy pl. 18 Eurót ne kelljen 50, vagy 100 eurós bankjeggyel fizetni. Ha visszalöki a gép a bankjegyet, egyszerűen fordítani kell rajta, vagy kicsit kiegyengetni, ha gyűrött, és újra megpróbálni, előbb-utóbb elfogadja. A visszajáró a harmadik, vastag sávban található kis lyukon ugrik ki, ekkorra már a sorompó is felnyílik. Utolsó lépcsőben, akinek szüksége van rá, számlát is kérhet, ehhez a monitor melletti gombok egyikét kell megnyomni, a fotón is jól látszik a RICEVUTA felirat.

Aki először indul útnak Olaszországba, alaposan tanulmányozza át a fent leírtakat, és a fotókat, mert nyáron, 40 fokban még a vendégszeretetükről híres olaszok sem köszönik meg, ha sortévesztés miatt tolatásra késztetjük a mögöttünk álló kocsisort. Furcsaság lehet, ha akár belépéskor, akár kilépéskor – mindenféle operáció nélkül – egyszerűen nyitva találunk egy sorompót. Ennek leggyakoribb oka a sztrájk, amely néhány éve még napi szintű jelenség volt. Ezért is igyekszik az autópálya fenntartó egyre jobban kiszorítani az emberi munkaerőt, és a sokkal gazdaságosabb autómatákat üzemeltetni. A harcos olasz szakszervezeteket ismerve azonban bizton állíthatom, hogy sok víz lefolyik még a Pón a teljes kiváltásig.
Ja, és persze a lényeg: jelen pillanatban Tarvisio – Rosignano Marittimo: 39 Euro. Ez néhány Euróval olcsóbb, ha Szlovénia felől, Triesztnél léptünk az országba (37,60 Euro). Spórolni valamennyit még az út végén is lehet, ha a fentebb leírt módon Firenzénél nem Pisa felé megyünk az A11-es autópályán, hanem továbbhajtunk a Firenze Scandicci kijáratig, ahol is a Fi-Pi-Li kétsávos – nem fizetős – autóútját választjuk.

Végül egy problémás jelenségről, amely ugyan velem még sosem fordult elő, de gyakran találkozom vele… Sokan keresnek meg amiatt, hogy úgy jöttek le az autópályáról, hogy nem fizettek, a kezükben maradt a jegyük. Ha megszakadok, sem tudok rájönni, ez a csoda hogy történhet meg ilyen sokakkal… (a sztrájkokról ált. tudok!!!). Állítólag (de erről nincs holtbiztos információm) arról lehet szó, hogy aki sokat pepecsel egy kapunál, valamiért nem tudja összehozni a fizetést (???), annak előbb-utóbb fizetés nélkül is felnyílik a sorompó. Ez a gyakorlat valószínűleg az egyre idegesebb, lincselésre is hajlamos társadalmunk viselkedésének “köszönhető”. Hogy senki ne tartsa fel sokáig a mögötte állókat, és főleg ne kényszerítsen tolatásra egy egész kocsisort, inkább átengedik a “problémás esetet”. Ilyenkor szerintem mond is valamit az autómata, csak ezt ugye a magyar autósok nem értik. Na, de a lényeget már kiderítettem: természetesen az útdíjat utólag meg kell fizetni. Miközben felnyílik a sorompó, az autómata kiad egy ún. ricevutá-t, azaz számlaszerű blokkot. Ezen rajta van az autópályafenntartó honlapcíme, és van egy kódszáma. Külföldieknek is teljesen egyszerű, érthető módon lehet banki átutalással az adósságot rendezni (határidőn belül felár nélkül!!! – ez az olaszok ajándéka a bonyolult autópálya szisztémájuk miatt….). Akinek mégis gondja lenne ezzel a fizetéssel, nyugodtan keressen! Ha pedig valaki a ricevuta nélkül hajt át a sorompón, az a legjobb, ha megáll az első autópályakezelő állomásnál. Ennek a neve Punto Blu, a legtöbb kijáratnál, a kapuk után van ilyen, csak félre kell állni, és itt kell kifizetni a díjat.

↑ Vissza

Közlekedési táblák

Olaszországban – épp ellenkezőleg, mint a szomszédos országokban – zöld az autópályát, és kék az egyéb utakat jelző táblák színe (2). Mindannyiunkkal előfordul – főleg több száz km monotónia után -, hogy pont a beidegződéseinknek köszönhetően egy pillanatra összezavarodunk, hogy hogyan is vannak ezek a színek.

Fenti tábla pl. Collesalvettinél található az autópályán, Firenze felé haladva. Ezzel hazautazáskor találkozunk, miután a tengerpartról Rosignano Marittimónál felhajtottunk az autópályára. A legelső kijárati lehetőség Collesalvetti, ahol ha kihajtunk, azon a kétsávos autóúton haladhatunk tovább – amint a kék táblarész írja – Livorno és Firenze felé, amelyről már fentebb írtam, csak ellenkező irányban. Ezzel az útszakasszal jelentőseg lecsökken az utazási költség, hisz ez nem fizetős. Firenze Scandicci magasságában pedig már egyértelműen jelzi majd a zöld színű, autópályára visszaküldő tábla Bologna irányát. Fenti tábla is jó példa a “nagy táblában kis tábla”, tipikus olasz jelenségre… a gyakorlott sofőrök azonban rövid idő alatt hozzászoknak ehhez az alapvetően jó ötlethez, hisz nem csak az irányokat jelzik ezzel, hanem az úttipust is.

Ha véletlenül „rossz útra tévedünk” autópályán, a legjobb az első kijáratnál „lelépni”, (hiszen minél tovább megyünk, annál többe kerül nekünk ez a kis tévedés). Amikor kihajtunk az autópályáról, a sorompók után előbb-utóbb találunk körforgalmat, így könnyen visszatérhetünk a pályára az ellenkező irányban, és ekkor már jobban figyeljünk!!!

Autópályán és egyéb utakon, akár lakott területen is a barna és sárga színű táblák Olaszországban is a műemlékeket, történelmi belvárosokat jelzik. Kirándulásaink során tehát a pl. Piazza dei Miracoli, Torre Pendente, Galleria degli Uffizi, Piazzale Michelangelo, Centro storico, stb… feliratokat leginkább ilyen színes táblákon keressük, de azért ezen a területen jellemző az olaszok szabadelvűsége is, tehát lehetnek fehérek is…

Még egy érdekes tábla van az olaszoknál (3), lakott területen belül, kívül is találkozhatunk vele: tutte le direzioni, vagy altre direzioni (néha angolul: all directions). Mivel nem értjük, nem foglalkozunk vele, pedig fontos lehet, ha eltévedünk.

Egyszerűen azt jelenti, mindenféle irány, sokszor még ha beszélünk olaszul sem értjük, mit is akarnak ezzel az olaszok. A kék szín persze már sok mindent elárul, és szerencsére jól feltűnő a lakott területen jellemző fehér és sárga táblák tömegében. A fenti első fotón pl. ha a fehér táblákon kiírt helyszínek egyikét keressük (rendőrség, centrum, bevásárlóközpont, bírósági negyed, iskola), azok balra vannak, míg az – olaszok szerint – minden más egyenesen… (ez szerintem a “Minden út Rómába vezet” ősi, olasz meggyőződésen alapul) Érdekesség: csak ezen a vidéken gyakran találkozunk a lenti táblával (FI=Firenze, PI=Pisa, LI=Livorno), mely a három várost összekötő autóútra irányít:

↑ Vissza

Sebességmérés

Az Unió általános szabályai érvényesek, tehát autópályán 130, autóúton 110, lakott területen kívül 90, lakott területen 50 km/h, ha a táblák másként nem rendelik. Olaszország nagyon jól ellátott autópályákkal és autóutakkal, Toszkánán belül ez utóbbi mindig jó alternatíva, ha hosszabb kirándulásra készülünk, mert nem fizetős. Ha mégis a panorámautakat választjuk – mindig gyönyörűek – egy térképnek, ill. a navigátornak nagyon jó hasznát vesszük, mert a közlekedési táblák az elkerülő utakat preferálják. A sebességre visszatérve, kötelességem azt mondani, hogy tartsuk be a szabályokat. Már csak azért is, mert az olaszok a RADAR-t sem egyszerűen – minden turista által érthetően – radarnak nevezik (4), így nem olyan könnyű észrevenni az – egyébként mindig (!) korrekt módon előre – figyelmeztető táblákat.

Tessék bemagolni! A tábla színe lehet zöld, kék, fehér…, a szöveg mindig ez. Először tehát a figyelmeztető tábla, aztán néhány száz méteren belül maga a mérő, ami manapság már leginkább fix mérőpont, valahogy így néz ki:

Amikor elhaladunk előtte, bemér, aztán pedig hátulról „leolvassa” a rendszámot. Persze alkalmi mérőpontok sincsenek kizárva – vagy kósza rendőrök – de képzeljétek, itt ezt is kötelező előre táblával jelezni (ha mérnek). Bár olyannal már találkoztam, hogy a kiállított tábla véletlenül (?!) ledőlt. Az autópályákon még egy fontos feliratra figyeljünk! TUTOR – erre a fejünk fölött lévő hatalmas elektronikus kijelzők is figyelmeztethetnek a táblákon kívül. Ez a rendszer adott útszakaszon, két pont között számolja ki az átlag sebességünket.

A többi gondolom, logikus. Az elektronikus táblák egyébként is hasznosak lehetnek, általános közlekedési információkkal szolgálnak; pl. előre jelzik a dugókat: !CODE!, vagy segélyhívószámokat írnak ki…

↑ Vissza

Benzinkutak

Jó hír, hogy autópályán nagyon sűrűn vannak – pl. Ausztriához, és Szlovéniához képest – , rossz, hogy itt is ismerni kéne a szokásokat (5). Mert ha naivan beálltunk a Fai da Te sorban a kút mellé, akkor várhatunk órákat, senki nem fog felénk se nézni. Ez lenne az olaszok Self Service-je, azért néha (!) kiírják angolul is.

Férfi sofőröknek ajánlom, hiszen ezen a soron szinte mindig olcsóbb ugyanaz a benzin, mint a Servito – azaz kiszolgált – sorban. Legtöbbször be kell menni a pénztárhoz fizetni, de vannak kutak, ahol még mobil POS is van az operátornál, tehát ki sem kell szállnunk az autóból.

A városi benzinkutakra ugyanezek érvényesek, de azt tudnunk kell, hogy utóbbiak ebédidőre bezárnak. Kirándulásaink alkalmával ezt mindig kalkuláljuk be, du. kb. 3 óráig – ami lehet 4 is – nem tudunk tankolni. Egyébként zárva maradnak vasárnap és ünnepnapokon is. Ha mindenképp tankolnunk kell, tévedjünk fel valahol legalább egy autóútra, de még biztosabb az autópálya. Persze az is általános igazság, hogy utóbbiakon mindig drágább a benzin, ill. gázolaj – akárcsak otthon. Mentő megoldás lehet még, hogy a lakott területeken sziesztázó benzinkutaknál azért mindig lehet autómatánál tankolni. Ezekbe először ált. a bankót kell betolni. Ezután kiválasztani a kút számát, és a tankolni kívánt üzemanyag típusát. A gép aktiválja a kutat, és ezután lehet tankolni. A gépek a legtöbbször bankkártyával is működnek.

Jótanács: csak ha nagyon muszáj, és a lehető legkisebb mennyiséget, ami elég lehet… Senkit sem ijesztgetni akarok: én rendszeresen használom az autómata kutakat, mert jól működnek, és olcsóbbak. DE én tudom, mi a teendő, ha mégsem…. Először is: tegyük el a számlát. Másodszor: ha tudunk, egyszerűen menjünk vissza ugyanoda nyitvatartási időben, és mutassuk be a számlát, hogy nem kaptunk érte üzemanyagot. Ez persze így nem tűnik bonyolultnak, de nem kívánom részletezni, hányszor találkozom egy szezonban “menthetetlen”, (azaz “elúszott a pénz”-es) esetekkel…

↑ Vissza

Snack/Drink szótárral

Ahol benzinkút van, ott ált. étterem, vagy legalább büfé is, ezt mindig a táblák előre jelzik. Az Autogrill persze csak egy márkanév, hívhatják másképp is, attól még ugyanazt tudja. A bárban először döntsük el, mit is szeretnénk, válasszuk ki a pultban a szendvicseket – már csak az árak miatt is érdemes először körülnézni – aztán a kasszánál kell fizetni, és csak a blokkal kérhetjük ki a pultnál az ételt, italt.

Meglepetések elkerülése végett:
CAFFÉ, vagy ESPRESSO: nagyon rövid, nagyon fekete, tényleg csak egy korty (de nagyon finom!), ha valaki sokat szeret, és kevésbé „ütőset”, az kérjen CAFFÉ AMERICANO-t, ilyenkor nagy csészébe engedik a kávéját, és kap hozzá forróvizet, hogy lazítsa, ízlése szerint.
CAPPUCCINO: ne legyünk olyanok, mint a németek, akik lassan azt hiszik, hogy ezt a csodát is ők találták ki, és leállnak vitatkozni, hogy márpedig ők tejszínnel kérik. A tejszínt Olaszországban elfelejthetjük, cappuccino = espresso + tejhab.

Aki a hosszabb kávét szereti, kb. fele-fele arányban a tejjel (tejeskávé), az kérjen CAFFÉLATTE-t.
Az espresso kortynyi tejjel: CAFFÉ MACCHIATO (mákkiátó), a sok tej pedig kortynyi kávéval: LATTE MACCHIATO. Ja, és ha már a tizedik kávé, talán jobb, ha koffeinmentes: CAFFÉ DECAFFEINATO, vagy SENZA CAFFEINA, vagy !!!NO KOFFEIN!!!… (ha kiváló kiejtésünket nem értenék…)

Az éttermi részben pont fordítva, először összeszedjük, amit ennénk – tésztákat, húsokat kérni kell, a többit csak elvesszük – , a sor végén pedig fizetünk. Kávé itt nincs, bár kifizethetjük, és az ebéd végén a blokkal a bárpultnál kikérjük a kávénkat.

Arra azért felhívom a figyelmet, hogy az Autogrillekben olcsón nem eszünk – és túl jól sem. Megállni persze mindenképp érdemes, a mellékhelyiségek elég tiszták, főleg, ha a parkolóban nem áll éppen 3-4 busz. Nem „kötelező” fizetni, de azért a perselyt kiteszik, a WC-k, és a mosdók is gyakran pedálosak (lent keressük!).

↑ Vissza

Toscana Cestovanie Toscana Riviera