DECEMBER HÓNAP ÉRDEKESSÉGE – A PRESEPE

 In A hónap érdekessége, Uncategorized

„Maria peperit filium suum primogenitum, et pannis eum involvit, et
reclinavit eum in praesepio: quia non erat eis locus in diversorio.”
(Lukács Evangéliuma)

Az olasz presepe szó, vagy szótári alakja szerint helyesebben presepio – fordítása szénarács, jászol –  a latin praesepio-ból származik, mely szóösszetétel pontosan egy elölről elkerített helyet jelent. A modern köznyelvben  azonban Jézus Krisztus születésének jelenetét – körülményeit – jelöli, mely a középkorban elterjedt szokásból eredeztethető.

A presepe  megjelenítése már a kereszténység elterjedése előtti időkre tehető, valószínűleg az etruszk-latin kultúrában gyökerezik; melyet aztán a keresztény liturgia – más hagyományokkal együtt – „befogadott” és átformált, egyes elemeket (pl. időpont és rítusok) megtartva, míg másokat (mint szereplők és a jelentés) megváltoztatva. A modern presepe már egyértelműen – és csakis – Jézus Krisztus születését jeleníti meg a karácsonyi ünnepkörben. A barlangtól a csillagokig, a három királyoktól a pásztorokig, az ökörtől a számárig és a bárányokig: minden és mindenki helyet kap. A megjelenítés leggyakrabban szoborszerű – anyagát tekintve igen sokféle lehet – ,de nagyon népszerűek az élő presepe-k is.

PRESEPE COREGLIA TELEPÜLÉSEN

PRESEPE COREGLIA TELEPÜLÉSEN

A történészek szerint Assisi Szent Ferenc szervezte az első élő jászolbemutatót 1223-ban Greccióban. Az első szoborszerűen kifaragott presepe-t pedig Arnolfo di Cambiónak tulajdonítják 1290-92 között. Az évszázadok folyamán a magas művészeti értékű ábrázolásokkal párhuzamosan intim, családi körben is nélkülözhetetlen karácsonyi hagyománnyá vált az apró figurákból és elemekből épített jászol. A templomok pedig nagy, gyakran emberméretű szobrokkal jelenítik meg minden évben az ünnep idején Jézus Krisztus születését. Utóbbiak közül Olaszország egyik leghíresebb presepe-je a bolognai Santo Stefano (Szent István) Bazilikában látható.

ARNOLFO DI CAMBIO PRESEPE-JE RÓMÁBAN

ARNOLFO DI CAMBIO PRESEPE-JE RÓMÁBAN

A XVII-XVIII. században a nemesi körökben nem sajnáltak pénzt és gazdagságot, hogy minél elegánsabb és monumentálisabb jászollal dicsekedhessenek; Nápolyban komoly versengés folyt előkelő családok között, képesek voltak messzi vidékről hozatni a nemes kelméket a jelmezekhez, ill. valódi értékes ékszerekkel ékesítették a szereplőket. A jászolépítés másik nagy hagyományú központjában, Bolognában pedig ugyanekkor lerakták a Luca Vásár (Fiera di Santa Lucia) alapjait; ez a kézműves presepe kiállítás és vásár azóta is (idestova két évszázada) minden évben megrendezésre kerül.

HÁZI PRESEPE VÁLTOZAT - COREGLIA

HÁZI PRESEPE VÁLTOZAT - COREGLIA

A presepe megépítésében rendkívül fontos szerepe van a szimbológiának. Lukács leírására vezethető vissza maga a helyszín, a jászol, a Jézust imádó pásztorok és az égen látható angyalok alakjai. Más szakrális elemeknek viszont népi eredetük van: Mária köntösének jellegzetes kékje az ég színét szimbolizálja, míg József egyszerű öltözéke a szerény alázatot jelképezi. Európában és a világ más részein is létezik – kisebb-nagyobb eltérésekkel – ez a hagyomány, míg Olaszországon belül leginkább a felhasznált anyagokban különböznek az épített jászolok. Genovában jellegzetesen fából készülnek, Puglia tartományban papírmaséból, Szicíliában helyi specialitásokat is felhasználnak (pl. narancs- és mandarinágat, gyöngyöt és korallt), míg a híres nápolyi jászol figurái agyag alapúak. Toszkánában Colle Val d’Elsa (Arnolfo di Cambio szülővárosa) 2004 óta minden évben kiírja a jászolépítés országos versenyét, melyen  egyének és szervezetek is szabadon ereszthetik fantáziájukat e karácsonyi hagyomány kivitelezésében.

2005 GYŐZTES PRESEPE-JE

2005 GYŐZTES PRESEPE-JE

Manapság a Jézus Krisztus születését ábrázoló presepe figuráinak kereskedelme igazi business. Az egyszerű, műanyag, értéktelen kis figuráktól kezdve, a szépen megmunkált, vagy természetes alapanyagú darabokon át, az igazi mesterművekig minden megtalálható már novembertől az üzletekben és karácsonyi vásárokon. Az egyik leghíresebb centruma e kézműves  mesterségnek Nápolyban a via San Gregorio Armeno – tömött turistajáratok érkeznek csak a vásárlás céljából – ahol a nápolyiak szellemessége, híres humora köszön vissza a mai hírességekben megszemélyesített – Berlusconi, Obama, vagy éppen Toto – szereplőkben. (Wikipedia)

KÉZMŰVES BOLT NÁPOLYBAN

KÉZMŰVES BOLT NÁPOLYBAN

Az újságírók, televíziós riporterek kedvenc karácsonyi montázsa minden évben a presepe és a karácsonyfa versenyére épül, közvéleménykutatást végeznek, ki melyik szokást tartja életben. A nápolyiak preferenciáját a média is minden évben hírül adja, lévén, hogy a város karácsonyfáját rendszeresen „baleset éri”, azaz eldől, leég, vagy ellopják…. A „legenda” szerint a mafia keze van  a dologban, aki egyértelműen presepe párti.

TOTO ÉS A TÖBBIEK – NÁPOLY, VIA  SAN GREGORIO ARMENO

TOTO ÉS A TÖBBIEK – NÁPOLY, VIA SAN GREGORIO ARMENO

Toscana híres presepe-i

Arezzo:

  • Pietraia (Cortona) – élő presepe
  • Monterchi – Venite Adoremus élő presepe

Firenze:

  • Firenze – Don Orione: animációs presepe
  • Firenze – Santissimo Nome di Gesú ai Bassi Parókia: animációs presepe
  • Turicchi (Pontassieve) – élő presepe

Grosseto:

  • Porto Ercole (Monte Argentario) – élő presepe

Livorno:

  • Riotorto (Piombino) – Fontanini presepe

Lucca:

  • Barga – élő presepe

Pisa:

  • Montegemoli (pomarance)

Pistoia:

  • Traversagna (Massa) – animációs presepe

Siena:

  • Sinalunga – Bettolle a Presepe-k Városa

Más különlegességek Toszkánából:

  • Montenero Szentély (Livorno) – presepe kiállítás
  • Palazzuolo sul Senio – az Appenninek hegyei között – az 1000 jászol helyszíne: a település minden sarkán egy karakterisztikus jászol
  • Rosignano Marittimo (Livorno) – az ünnepnapokon este élő presepe
  • San Miniato – a város híres presepe-je teljesen megújult formában a Madre dei Bimbi Szentélynél
KISVÁROSI KARÁCSONYI VÁSÁR

KISVÁROSI KARÁCSONYI VÁSÁR

2009 karácsonyi vitatémája

Ebben az évben a jászolépítésnek és általában a karácsony megünneplésének furcsa, (nézetem szerint) már-már abszurd jelenség ad aktualitást. Nem azért abszurd, mert Olaszország a Katolikus Egyház központjának, a Vatikánnak ad otthont fővárosa szívében (hisz itt sem mindenki keresztény, ill. katolikus). Hanem inkább azért, mert józan ésszel – és őszinte, józan megközelítésből – nem tudom felfogni, mi lehet SÉRTŐ  egy békés, szeretetteljes, hagyományőrző ünneplésben? Az történt (történik) ugyanis, hogy a keresztellenes laikus hadjárat hátszelén – mármint hogy tűnjön el a kereszt az iskolák, óvodák, bíróságok és más publikus épületek falairól – sok keresztény (és nem) olaszt megbotránkoztató módon egy adott település iskolaigazgatója megtiltotta a karácsonyi ünnepséget, a karácsonyfa és a jászol építését az iskolában, melyek szerinte az iskolát látogató 3 muzulmán vallású gyermeket sértik. (Megjegyzem: helyi muzulmán imaközpont vezetője szerint ők ezt nem kérték!)

Mi ez, ha nem jó téma polemizálni? Hát rajta, akit érdekel, érint a téma: várom a véleményeket (mindent a kulturáltság nevében!)

Ja, és Boldog Karácsonyt MINDENKINEK!

AKTUÁLIS – PRESEPE-VEL AZ A-VÍRUS ELLEN

AKTUÁLIS – PRESEPE-VEL AZ A-VÍRUS ELLEN

Recommended Posts

Leave a Comment